Eltűntem...

Eltűntem...hogy mi ennek az oka?
Igazán egyszerű, nem történik semmi említésre méltó.

Talán ott hagytam abba, hogy Berlin. Igen, szép volt, jó volt, mint mindig, de semmi extra.
Innaval (ahol laktam, Miriam anyukája, kb 70 éves) tök jól elvoltunk. Minden este sörözgettünk, régi filmeket néztünk. Amikor is bejelentettem, hogy én még sosem láttam a Van aki forrón szereti-t, akkor azonnyomban elkezdte a fekete-fehér film művelésemet. Igazán lelkes volt, és nem akartam letörni, így belementem. Mondanom se kell, hogy meg van az új kedvenc filmem, és azt hiszem nem sikerült olyan rosszul a művelésem.

Sokat dolgoztam, volt, hogy 10 órát egy nap. Ráadásul 9 naon keresztül szabi nélkül. Sebaj, már túl vagyunk rajta.

Itthon is ment minden a maga útján. Apuka leruccant Münchenbe egy fél hétre. Valami zenei díjra kellett meghallgatni a jelölteket, majd kiválasztani, hogy ki fogja megnyerni. Ez azért elég menő, nem? :)
Meglátogatta Julia (ha még emlékeztek, Julia és Leo laktak a berlini lakásban, csak mivel egy jó állást kapott Münchenben, így odaköltöztek) apukáját is, akinek valamilyen gyógyíthatatlan rákja van, és sajnos már csak hetei hátra. Ezalkalomból mondta is D., hogy sajnos valószínűleg nemsokára Münchenbe kell utaznunk családostól...

Megjött a héten David is, apuka öccse Grazból. Őt nem igazán ismerem, hisz amikor Párizsban voltunk a nagyszülőknél, akkor csak 1 napot voltunk ott egyidőben. Kedves pasi, nagyjából ugyanolyan, mint D, csak talán kicsit nagyobb az orra. Amit nem gondoltam volna, hogy lehetséges..... :)

Hogy mi van a kölykökkel? Nagyon semmi. Nuri babyvel voltak tegnap dokinál, és leesett az álluk, hogy a 3 hónapos gyerek mennyit nyom. Na ugyan, ez mekkora hülyeség már, amikor kérve-kéretlen nyomja anyuka a szájába a "kaját". Nem csodálkozom, hogy ekkora már. Szegény gyerek, mg pihenni sincs ideje két kajálás között. De engem az borzaszt inkább a legjobban el, vagyis az elején volt ez, most már megszoktam, hogy anyuka cickóit nézegethetem egész nap.
Mert ugye ha ebédelünk, vagy vacsizunk, akkor azt közösen tegyük, N.-nak is enni kell, velünk együtt az asztalnál. De mondom, már nagyon jól kezelem, hogy ha eszünk, akkor én a tányéromból feljebb nem látok.
Értem én, hogy "egy család vagyunk", de szerintem a saját anyukámat nem láttam ennyit pucérkodni, mint K.-t. De őt úgy veszem észre nem zavarja, még meg is áll előtte simán ruha nélkül, közbeszól, hogy "Entschuldigung Dóri", majd mit sem törödve ezzel mondja tovább amibe belekezdett. Az rendben van, hogy ezt pozitívumként kéne felfognom, hogy benn vagyok a bizalmi körben, de sajnos nem látom annak...

A másik kiborító szokása teljesen új. Bejelentettem, hogy akkor december 15.-én elhagyom őket, repjegyet is megvettem. El is kezdték keresni az új au pairt. Csakis angol nyelvű országból keresnek, hogy a gyerekkel majd csak angolul beszéljen. Én ezt baromi önző dolognak találom, hisz ez a program nem erről szól. Ez arról szól, hogy az au pair megtanulja az adott ország nyelvét, megismerje kultúráját, stb... Mindegy, gondolom úgy sem mennének sokra a németükkel...

 De ami ebben baromira idegesít, az az, hogy másról se beszél, csak hogy melyik lány honnan, mit írt, hogy néz ki, milyen fantasztikus tulajdonságokkal rendelkezik, nem dohányzik! (ezt többször is kiemeli), stb.

Komolyan annnnnyira idegesít, hogy állandóan erről beszél, hogy egyszer kiakadtam, és mondtam nekik épp egy családi kajálásnál, hogy én ezt nem akarom hallgatni, mert ők az én kölykeim már 1,5 éve, és nem akarom tovább adni senkinek. És kb ezután úgy kezdtek el viselkedni, mintha elvárnák, hogy féltékeny legyek, és ne menjek el, és mintha ez az egész duma, amit állandóan nyomtak azért lenne, hogy kiboruljak, és bejelentsem, hogy nem megyek sehova.... Lelkiterror a javából! Nem semmi, mi?!

Dehogy rákontrázzak, elkezdtem nekik én is mesélgetni, hogy milyen családoktól kaptam levelet, hogy szívesen látnának.... hahaha Természetesen nem tetszett nekik, mindegyikre mondtak valamit, hogy az miért ne lenne jó. Állandóan azzal jönnek, hogy Bécs (mert oda szeretnék menni) mennyire barátságtalan, drága, stb... Azt még nem tudják, hogy ezzel nálam az ég világon semmit sem érnek el, hiába is próbálkoznak...

A héten sok volt már belőlük... Ilyenkor jutok el mindig arra a pontra, hogy igen, nagyon jól döntöttem, amikor a költözés mellett döntöttem. Nem volt egyszerű döntés, de jól választottam úgy érzem.

És nem fogjátok elhinni, de nekiálltam most pénteken a szelektálásnak. Tudom hol van még december... de úgy éreztem, hogy nincs korán elkezdeni. A ruháimat már beleraktam egy nagy IKEA-s szatyorba, a cipőimet szintén (Ilyenkor jövök rá, hogy jesssszus, de mennyi cipőm van. Ráadásul megint vettem 2-t.) külön szatyorba, a harmadikba pedig a könyveimet, CD-ket, meg kisebb vackokat. Még így is rengeteg van, de ezeket, amint lesz elég zsém már küldöm is haza. Hála a DHL-nek ( ez a reklám helye :) egy 31 kg-os csomagot 40 €-ért haza tudok küldeni. Csak az a baj, hogy én ez alatt a 1,5 év alatt igen sok 31 kg-ot felhalmoztam... De akkor sem vagyok hajlandó kidobálni a cuccaimat. Még ha rámegy  2 havi fizetésem, akkor is hazaküldök mindent.

De inkább a lényeg: december 15.-én délelütt 11:15-kor szállok le! yuhiiiiiyuhiiiiiyuhiiiii

Szép hetet!
http://www.youtube.com/watch?v=BVxT_c5S5xg
.