Fárasztó hét, de túlélve

Na jó, az előző blogom tényleg baromi unalmasra sikerült. Ez van...unalmas lettem, meg hát sosem történik velem semmi....
Na az van, hogy újra újra Berlin, és megint csak új helyen lakunk. Tisztára én is már ilyen művészlélek leszek... :) Miriaméknál (K. quartettjének brácsistájánál) alszanak.
Vagyis én egy emelettel feljebb az anyukájánál, Hál' Istennek, aki baromira jó fej!!!
Úgy kezdte: Na ez egy dohányzó lakás, gyere a konyhába, főzök egy kávét és elszívunk egy cigit! Haha, gondoltam magamban, mikor visszaemlékeztem K. képére, ahogy előadta mennyire sajnálja, de nekem külön lakásban kell aludnom… Erre csak ennyit mondok: KÖSZÖNÖM!!!

Na, de vissza a hétre:

Kib*szott egy fárasztó héten vagyok túl! Arról szólt az egész majdhogynem, hogy N.-nek szülinapi bulija lesz. Mivel ilyet még sose tartottak, így majdhogynem szabad kezet kaptam. Amit az elején még élveztem is, de aztán amikor minden bizbasz kérdéssel hozzám fordult K., pl. milyen színű legyen a szalvéta?, Na akkor már baromira elegem volt, és ez a kérdés még csak szerdán hangzott el.

Kedden Maria Alejandra elhívott szalszázni. Naná, hogy mentem. Jött Csikó is. Fogalmam sincs, hogy kell leírni a nevét. De amikor mondtam neki, hogy lovacskát jelent a neve, megkért, hogy többet ne nevezzem így. Hahahaha :)


Na a szalszázásból a nagy melegben annyi lett, hogy benyomtunk egy fagyit, leültünk az utcán és éjfélig dumáltunk. Majd egy pacsival elbúcsúztam a “TöbbémárnemhívhatszCsikónaktól”, mert ő költözik vissza Üzbegisztánba. Na abban biztos vagyok, hogy őt a büdös életben nem látom többet, és egy percig se fogom bánni, bár jófej gyerek.

Én, Maria Alejandra és a "TöbbénehívjCsíkónak":
 

Szerdán mentünk balettra. Én, az okos Dóri, kitaláltam, hogy mennyenek csak előre, én majd megek a bicómmal, és akkor a REWE-ben (Osnabrückben a legnagyobb supermarket) többet tudunk bevásárolni, és azt az én kis Piroskámmal (igen ám, ez a becses neve) könnyebben hazateleportálom. Oké, ez volt csak a beetetős duma, mert végülis csak nem akartam egész végig 1 km/h –val baktatni. Szóval megvettünk mindent, többet mint kellene. Mert kérdem én: Minek egy szülinapi bulira 200 millió lufi? Na, és ki fogja azokat felfújni? Na ki? Hát én természetesen! :)

K. kitalálta, hogy jó lenne, ha hívnék segítséget, mert már hogy fogunk 9 gyerekkel, plusz Nurival elbánni. Először szóltam Maria Alejandrának, sajna ő nem tudott jönni. Így utánna Stephynek. Ő ráért, és örült, mint majom a farkának, hogy plusz lóvéhoz jut. Mint minden au pairnek a plusz babysitting nagyon nagy úr! Így aznap csütörtök délután találkoztunk a Mekiben, meghívtam egy vanílialötyire, mert szülinapja volt, és mivel elújságolta, hogy mekkora leárazás van az L&T-ben (amiról fogalmam sincs miért nem tudtam), így gyors kitérőt tettünk körülnézni. Természetesen beújítottam a Hilfiger kollekciómba egy újabb darabot, hisz utánam kiabált, hogy ott ne merjem hagyni. J Majd a lakásunk felé vettük az irányt. Bemutattam őket újra egymásnak, mert már találkoztak, de hát biztos ami biztos.

A csütörtök már mégjobban a bulitól volt hangos, plusz mégegyszer elmentünk bevásárolni. Mert kitaláltam, hogy rejtsünk el egy kincsesládát, meg pár feladatot, ami segítségével eljutnak a kincshez. Nos hát kincsesláda, meg kincs kereső útra mentünk. Én mondtam K.-nak, hogy menjünk a KIK-be, mert ott minden kis vacakot olcsón meg lehet venni. Csodák-csodája beleegyezett. Bár mondjuk nem értem mit akarok nekik spórolni, amikor nem kell! Na mindegy, vettünk egy csomó kis ajándékot. A lányoknak ( 7 csaj jön) egy-egy kis retikült, amiben matricák, hajcsatok, meg egy állatfigurás mini tusfürdő van. A fiúknak ( 2 ) egy Verdás dobozkát, matricával, vices zoknival meg egy jojóval. De akkor jött még a legnehezebb: Hol fogunk ládát találni? Hát találtunk egyet, egy baromi jót. Ilyen retro stílusú jaókoffer féleség, régi újságpapír a mintája, ami a régi Párizst az Eiffel-toronnyal ábrázolja. És N.-nek az Eiffel-torony a mindene. Amikor ezek Párizsban vannak, akkor minden nap el kell őt oda vinni. :)

Hát tök büszkék voltunk magunkra, hogy mindent megcsináltunk. Hazaértünk, mikor drága K. kitalálta, hogy süssek már egy próbatortát…grrrrr
Sütöttem. Végül beláttam igaza van, mert utána kisebb változtatással a pénteki bulira olyan málnatorát rittyentettem, hogy mindenki csak hűűűűű meg hááááá-zott. Naugye! :)
Aztán elérkezett a péntek. Egész délelőtt bútorhuzogatás, készülődés, a 200 millió lufi felfújása. Na nem, nem a számmal fújtam, hanem a matracpumpával! :)

Gyorsan kicsíptük magunkat, és vártuk a vendégeket. Stephy is megérkezett. Majd szép lassan a kölkök. Na de jesssus, hogy azok nekem ott mit le nem rendeztek…
Voltak nekik játékok, nagy zabálás, meg a kincskeresés. Tök büszke voltam magamra az ötlet miatt, meg persze a torta miatt is. Erre mikor megtalálták a kincsesládát benyögi az egyik: na akkor keressünk mégegyet….pfffff
Mindegy, örültem, hogy vége van, és verge elhúzott mindenki. Volt egy kissrác David, akinek amikor adtam a tortát azt mondja magyarul, hogy köszönöm. Képzeljetek el egy kis arany színű, göndör fürtös mini emberkét, annnyira édi volt. Búcsúzáskor meg azt mondta, hogy Viszont látásra. Kiderült az apukája Kolozsvárról jött, és pár szót tud magyarul, és tudták, hogy én magyar vagyok, így gyakoroltak a buli előtt egy kicsit. Na, így aznapra is volt valami pozitívum!

Gyertya elfújás és a naugye tortám:
 

 
Stephy Lillyvel és Yaellel:

Én Nuri babyvel:

K. kifizette Stephyt, én meg mosolyt kaptam. Nem lényeg, hogy aznap 13 órát dolgoztam.
Másnap mentem (inkább vánszorotam) a reggeli kávémért, amikor azt mondja. Tudod Dóri, este elgondolkoztam, hogy mennyire igazságtalan voltam, hogy neked nem adtam semmit, amikor egész nap dolgoztál. Én meg persze, mert ilyen esetlben persze annnnnyira jó fej vagyok, mondtam, hogy áááá dehogy nekem is vicces volt. Bezzeg azt nem tettem hozzá, hogy tegnap hogy elszídtam magamban, hogy nekem csak mosoly jutott… Na mindegy ez így függőben maradt, meglátjuk az elsejei fizetésemen látható lesz-e valami változás avagy sem...

Az utazás ezalkalommal simán ment. K.-nak jutottak a kölykök meg a cselló, nekem a babakocsi meg a bőröndök. Hamar elment az idő, végülis csak 3 óra. Kajáltunk egyet a vonaton, átszálltunk, amjd elbagtattunk ide.

Most várom, hogy mikor kajálunk, aztán elrakom magam holnapra, hisz kezdődik egy olyan hét, hogy ajjjajjjjj….

Szép hetet nektek, szebbet mint ami rám vár!

Megint csak egy "újraitt" :)

08. 14.

A visszautam:

Azt ugye már egypárszor említettem, hogy az Utazások Istene – már ha van - pikkel rám. SZóval meg se lepődtem, hogy most se ment minden simán. Miért is menne?! :)

Tehát apával Népliget, busszal Bécs, várakozás, majd repülővel Münster-Osnabrück.

Azt el kell mondanom, hogy a bécsi reptéren most jártam előszőr. Nem tudom, hogy nagyobb-e, mint a párizsi Orly, mert ott nem volt szerencsém körülnézni. De itt csak ámultam-bámultam… 

Több épületből áll és kb. 150 kapuig számoltam. Persze bénáztam, mert nem én lennék, ha nem… Egy csaj elirányított egy kisebb épületbe, ahol ha jól láttam a belföldi (osztrák, német) jártok voltak csak, és ez persze sokkal kisebb is volt, amolyan ferihegy 1 féle. Mivel volt egy csomó időm, így kiolvastam a szülinapi könyvem, kajáltam, mászkálgattam. 2 órával az indulás előtt becsekkoltam, majd átmentem a főépületbe, hogy átmenjek a beszálló váróba. Nem volt egyszerű, na. :)

Volt a kapu előtt egy ilyen vonalkód leolvasó izé, ahova repjegyemet kellett bedugni, és nana, hogy rosszul csináltam, mert nagyon becsipogott (meg is ilyedtem, hogy majd terroristának néznek, vagy mi), de odajött egy nő, megfordította, és így már átengedett a kapu.

Majd, hogy hű legyek magamhoz, eltévedtem “véletlenül” a Gucci, Versace, stb. “cukorboltok” körül.

Ja, és eddigi repüléseim közül, most az egyszer nem kellett levennem a cipőm, csak az övem, ilyen se volt még!

Beültem az osnabrücki géphez várók közé, amikor bemondták, hogy késik a gép fél órát. Majd fél óra múlva kezdhettük csak meg a beszállást. Az én ülésem a szárnyon volt, mint mindig a középső vészkijárat mögött. Mindig ide ülök, de most így is kértem, hogy oda rakjanak. Mivel nem volt tele a gép, sőt, félig sem, így választhattam, hova akarok, és nana, hogy megint ide kértem. Tudom, hülyeség, mert ha zuhanunk, tök mindegy, de valahogy akkor is nyújt egy kis biztonságot a tudat, hogy a vészkijáratnál ülök. :)

Amúgy most repültem először a FlyNiki-vel. Ha jól tudom ez az AirBerlin egyik leányvállalata, de a Niki Lauda tulajdonában van. Tetszett nagyon, legszívesebben mindig velük repülnék. Jó volt a kaja is, a bőrülések, meg hogy nem volt annyira zsúfolt a gép.

Még ilyen “kis” géppel nem repültem, eddig csak Boeingekkel, de ez egy Embraer gép volt, ami nekem új, így gyorsan el is olvastam róla mindent a gépen. 112 férőhelyes, de mi még 50-en se voltunk. 

Tök tetszett, hogy a stwerdaseknek nem ilyen kiskosztümös szerkójuk volt, hanem egy Levis farmer, meg egy pink ing, pink sapival.

Leszálltunk Osnabrückbe, zuhogó esőben. Rögtön eszembe jutott a Taft reklám: Budapest-szikrázó napsütés, Osnabrück- zuhogó eső… és a frizurának annyi… :)

A buszomat pont lekéstem, így 50 percet vártam a következőre, hazaértem, majd felcaplattam a családhoz. Gondoltam nem kulccsal megyek be, hanem inkább becsöngetek. Hát be is jött, nagyon meglepődtek. A kiscsaj pucér popsival repült rám, alig akartak elengedni. De aztán nagybátran kinyögték a várhatót: Mit hoztál? :)

Örültek mindennek nagyon. Ők is épp 1 órája értek haza Párizsból, szóval jól időzítettem. :)

Rendeltünk pizzát, apa borja melett pedig meséltünk kivel-mi történt.

08. 15. Hétfő

K. mondta, hogy aludjam ki magam nyugodtan, N.-nek úgysincs még ovi, így ráérek fél 11-re menni dolgozni. Természetesen nem ellenkeztem. :)

Elmentünk a játszótérre, főztünk, ettünk, kávéztunk, sütiztünk, csak repült az idő.

Jaaa, és N.-től kaptam egy kis ajándékot…..Csinált nekem egy sör-ketchup jégkrémet. Igen, pontosan, ahogy hangzik, olyan volt az íze is…grrrrrrr :)

08. 16. Kedd

Törpével elmentünk a szokásos szülő-gyerek reggelinkre. Kicsit bújt az elején, meg pitergett is, amikor elmentem kajáért, de aztán a végére ugyanúgy elszaladgált a kis barátnőivel, mint régen. Angelina (Ludda lánya. Baromi kis aranyos csaj, csak egyszem gyerek, így elég vad. Amúgy Angelina Jolie-ról kapta a nevét….hahahaha) amikor meglátta Y.-t, a nyakába ugrott, hogy szereti. Tök édik voltak! :)

Hazaértünk, főztünk, ettünk. Erre K. mondja, hogy reméli nem haragszom, de van egy feladata számomra. Mivel N.-nek a szünet alatt volt a szülinapja, és nem tudta megünnepelni az oviban, így holnap fogják….tehát süssek tortát, ha lennék olyan szíves.

Nem akartam olyan szíves lenni, főleg, amikor mondta, hogy olyan tekercset csináljak, mint a múltkor, csak 2-őt. Mindegy, lettem olyan szíves, bevásároltam még délután, csak tojást nem vettem, így azért mégegy kört meg kellett járnom.

Nekiálltam, mindenkit kiküldtem a konyhából, mert tök ideg voltam, hogy most szépnek kell lennie a sütinek, így tuti elrontom. Hát sikerült is. Megtöltöttem tejszínnel, meg meggyel a csokilapot, épp elkezdtem feltekerni, amikor kiordítottam K.-nak, hogy jöjjön be, kell a lelkierő. Jól kiröhögött, de segített. Tekerem az elsőt, bum félbetörik, nem baj, közös erővel feltekertük, majd K. rakott rá 1 kilo porcukrot, hogy elfedjük a törést. Nekiállok a másodiknak, na az meg 2 helyen törött el, újabb 1 kilo porcukor…

Ahogy anya mondaná “csokító, ronda, de finom!”… na pont ilyenek lettek a sütijeim. :)

08. 17. szerda

Lecsót csináltam, amit amennyire régen imádtam, most kb úgy utálok. Nem is ettem belőle sokat. Viszont olyan álmos voltam egész héten, hogy egy csomó kávét ittam.

Elmentem a belvárosba (ez de hülyén hangzik, hisz a belvárosban lakunk), és olyan gyomorgörcs jött rám, hogy muszáj volt leülnöm. Úgy éreztem, hogy valami összenyomja a gyomromat, és kifele löki, de a hasam meg fel volt teljesen puffadva. Tudom, tudom, mindig puffadt a hasam, de most extrán az volt. Nagyon, nagyon fájt. Meséltem később K.-nak meg D.-nek, erre ők teljesen kikeltek magukból, hogy miért nem telefonáltam, meg ha mégegyszer előfordul azonnal megyünk  a kórházba. Na hát én csak pislogtam, hogy így le lettem teremtve, amikor végülis csak nekem akartak jót.

08. 18. csütörtök

K. kitalálta, hogy menjünk el shoppingolni délelőtt, mert hogy ő aznap fél órát állt a szekrénye előtt, és semi olyat nem talált, amit szívesen felvenne. Nem akartam neki mondani, hogy ha netán rendet raknál találnál valamit… meg hogy minek vasalok, ha csak beb*szod a szekrénybe…

Mindegy elindultunk, tök jó volt, mert rajtam a kendőben Nuri aludt, a babakocsiban Y., így elvoltunk nagyon. Bevonultunk a mozgássérült próbafülkébe, ami akkora, mint egy ház, és nyomta nekem a divatbemutatót. Néha kimentem más színűért, vagy nagyobbért-kisebbért.

Aztán elgondolkoztam, hogy ahhoz képest, amikor idejöttem hogy nézett ki K., meg a mostani K. között mekkora különbség van. Azelőtt tiszta hippi volt: szakadt farmer, fekete polo. De szerencséjére ideértem, és tele van a szekrénye csini rucikkal, meg divatosakkal, amik sokkal jobban állnak neki. Sőt aznap kibuliztam nála még 2 rózsaszínes felsőt is, ami valószínűleg baromira elüt a fekete ruhatárától. :)

Délután én is elmentem egy kicsit vásárolni. Nem így terveztem, de bevásároltam az outletben rendesen: 2 farmer, 1 felső, 1 ing, 1 pulcsi, 1 szandi, 1 sapi ajándékba, 1 póló ajándékba, meg egy pendrive is kellett, mert az enyém nincs meg. 

Épp az egyik üzletben összefutottam Rékával is, elmentünk a Panorámába sörözni-beszélgetni. Meg is beszéltük, hogy másnap majd átugrok hozzá este, onnan folytatni, ahol abbahagytuk.

08. 19. Péntek

Hááát mit ne mondjak, nagyon örültem, hogy vége a hétnek. Ilyenkor ha hazalátogatok, és visszajövök akkor mindig ilyen nehezen és lassan megy az első hét.

Végülis nagyon említésre méltó nem is történt. Talán csak annyi, hogy átugrottam este Rékához 2 pizzával felszerelkezve. Kaptam tőle a szülinapomra egy kupont, ami 2 személyre szól, és a Maximmiam étteremben lehet leenni. Jól hangzik, nem? :)

08.20. szombat

Mint általában a szombat koránkeléssel kezdődik (8:45), mert ilyenkor szoktam Jennaval skypeolni. Nála ez délután 5 óra. Kipletykáltunk magunkat, ami jó volt persze, mint mindig, hisz már vagy 1 hónapja nem tudtunk beszélni. Mindig jókat nevetek rajta, mert nem tudja használni a németét, és amikor velem beszél, akkor akkora hülyeségeket mond…na jó nem csodálom, kb ilyen lehettünk a kezdetekkor, amikor idejöttünk, meg valószínű ilyen leszek én is, ha már nem Németországban élek. Mindegy, azért vices. :)

Délután kávézni voltam R.-val, és arra lettünk figyelmesek, hogy az utcákban egy csomó helyen ülnek kirakott saját székekkel. Mert ugye kezdetét vette este 8-kor az éjszakai Flohmarkt, azaz amiben igazán otthon vagyok: a TURIIIII!!! J

Mondanom se kell, hogy én már 7-kor az utcákat jártam kincseket keresve.

Ma néztem az újságban, hogy kb. 3 km-nyi volt a kirakodás. Mindenki foglalhatott magának helyet, vittek ki asztalokat, székeket, és a saját megunt cuccaikat árulták. Volt ott minden, babakocsitól kezdve, ruha-cipő-táska-bőrönd, tányérok-poharak-kanalakon át egészen az elektromos cuccokig. Hűen magamhoz jól bevásároltam. Nem voltak szinte használt cuccok, de azt is olcsón adták, plusz alkudni is lehetett. Este 7-től egészen hajnali 2-ig ottvoltam. Kib*aszottul élveztem, de nagyon megfájdult a lábam, és szerintem nem is voltam minden kis utcában. Nagyon vices volt, hogy 9-kor már sötétedett, és mind a vevők, mind az eladók kis bányászfejlámpákkal mászkáltak, hogy ez nekem nem jutott eszembe… :)

08. 21. Vasárnap

Hát akkor megint egy hete itt. Ma végre kialudtam úgy-ahogy magam. Vasaltam kb. 8 mosásnyi ruhát. Na itt megjegyezném, ha esetleg egy kezdő au pair olvas, hogy nehogy, ismétlem nehogy megemlítsd, hogy tudsz vasalni!!!!!!!!!!!! Annak idején én még erősködtem is, hogy de én vasalok (mert ők semmit se vasaltak előtte), mert úgy praktikusabb elpakolni, szebb a ruha, stb… Ráb*sztam….

Mindegy, 3 órát vasaltam, közben sorozatokat néztem, meg anyuval skypeoltam, szóval azért elfogyott.

Nem tudom, hogy jövőhéten hogy fogok írni, meg utána, mert újra irány Berlin! Azt hiszem vasárnap indulunk, és egy hetet maradunk. Szóval az is lehet a következő bejegyzésem (miután visszajöttünk) úgy fog kezdődni, hogy mennyire fáradt vagyok, stb.

Na jó, nem sajnáltatom ám magam, mert tudom, már vagy milliószor írtam, hogy mennnyire szeretm Berlint….de hát tudom mi vár rám ott…

Addig is a zene az kell (azért ez, mert egész héten Roswell-t néztem):

http://www.youtube.com/watch?v=3WdnddtsJo8&feature=related