Kórházosdi folytatódik...

Ugye az utolsó bejegyzésemben írtam, hogy mindenki dögrováson van, Danielt kivéve. De hát ezek szerint jól céloztam a köhögéseimet a közelében, mert azóta nem bír felkelni... Taxival megy a színházba is (gyalog 3 perc), mert annyira odavan. Ráadásul napi 2 próbája van, este egy elóadás, plusz most kezdödtek a castingok is. Vagyis meghallgatások, azokat, akik szeretnének a színházban dolgozni. Azt mondja ez elég melós, mert általában ami neki tetszik, lehet a másik igazgatónak nem, ráadásul betegen ezt mind végigcsinálni...

Ház egész héten odavoltunk Kathrinnal, váltottuk egymást, mert hol egyikőnk, hol másikónk volt rosszul. Pl, jöttem haza suliból, felhív, hogy 40 fokos láza van, jöjjek, ahogy tudok. Én meg úgy ültem végig az órát, hogy végig arra gondoltam, már csak mennyi perc van vissza, és mehetek haza lefeküdni...
Szóval egy áldás volt, amikor Kathrin jobban lett, azóta meg nem engedi, hogy pl. vasaljak, vagy összepakoljak. De tegnap mindent kitakarítottam, amíg dokinál voltak. Meg is ölelgetett, hogy milyen rendes vagyok... Szóval dög fáradtan bejöttem a szobámba, neki álltam a Grace klinikának (találtam egy tök jó honlapot, ahol korlátlanul nézhetek sorozatokat meg filmeket:http://mooviebox.hu). És kopogást hallottam az ajtómon, kinyitom morcos fejjel, Kathrin állt ott, zokogott, és meg baromira megijedtem, azt mondja: vérzek, kérlek vigyázz a gyerekekre, megyünk a kórházba...egy óra alatt vissza is értek, és hál' Istennek semmi gond, a baba is jól van. Annyit mondtak neki, hogy nem szabad cipekedni, ami ugye Berlinben bőven meg volt. Hát szóval ez iszonyat volt tegnap, de tényleg minden oké!!!

És akkor még tegnap vacsinál benyomják, hogy ha abba hagynám a cigizést, akkor megvennék nekem azt a laptopot (egy Sony laptop), amire már hónapok óta csorgatom a nyálam. Hát röhögtem egy jót rajta, aztán mondtam, hogy nincs sok esély rá, de azért köszi. Ugye azt már sokszor írtam, hogy mennyire iszonyatosan egészségmániások. És hát persze nem tetszik nekik, hogy cigizek, de sosem mondják, vagy mutatják, csak így ilyen beszurkodós viccelődős módon, amivel semmi probléma. De ettől a bio mániától tényleg a falra mászok. És amikor én is, meg a gyerekek is tök ennénk valamit, ami épp van a boltban, de nem bio, nos, hát akkor azt nem vesszük meg, és nem ehetitek!

Anyu küldött otthonról csomagot (mindjárt elmesélem azt is), amiben küldtek kolbászt is. Én meg előadtam, miközben marha jót röhögtem magamon, hogy ez bizony bio kolbász is lehetne. Mert hogy régen apáék nevelték a malacot, saját házi kukoricát evett, és a kútból huzott vizet ivott, szeretetben nevelkedett (mert a bio hívők egyik legnagyobb baja az is, hogy szegény állat milyen embertelen bánásmódot kapott), és nagyon elhitték, mondták is, hogy ez igaz, az akkor tényleg bio kolbász.... :))))))))
Kicsit el is ragadtattam magam a mesével, de hát belelendültem. :D Kathrin nagyon szenvedett, hogy nem ehetett belőle, mert a dokija mondta, hogy nem ehet nyers húst.

Szóval a csomag otthonról:
Megnéztem térképen, hogy hova is kell mennem, ahova a Laci (kamion sofőr otthonról) a dobozt hozza. Természetesen busz nem ment arra, gyalogosan 40 percet írt, és mivel egész éjjel hó esett, ezt nem vállaltsm be. Így el tudtam buszozni egy darabig, és onnan csak 20 percet kellett gyalogolnom egy olyan vidéken, ahol ház nem volt...arról nem is beszélve hányan dudáltak... :)
Szóval odaértem, Laci még sehol, de megláttam egy magyar rendszámú kamiont, oda mentem beszélgetni. Egy 50 körüli pasi volt, és nagyon vicces, egy fél órát dumáltunk, nekem nagyon nem állt be a szám (annak ellenére se, hogy tök fájt beszélni), mert mindig olyan jó érzés magyarul beszélni a sok hülye német után. És ugye amit már írtam, hogy eddig minden magyar akivel találkoztam (persze Réka barátnőmet kivéve), enyhén szóval sem osztozott a lelkesedésemben, és nem kívántak velem beszélgetni... Sebaj, ez a pasi nagyon jó fej volt. Amikor már harmadszor mondtam el, hogy csomagot kapok, akkor benyögte: na jó elhiszem most már, hogy nem a szeretőd jön... ajjj, mondom, hát persze hogy nem! :) De nagyon vicces volt, Laci oda is ért lassan, egy dugóba került, így sok időnk nem volt, kérdezte megvárom-e, de mondtam, hogy mennem kell, így is munkaidőben jöttem el.

Hát az ajándékoknak nagyon örültek, a Csárdáskirálynő rögtön (a csoki evés előtt!!!!!!!!!!!) be a lejátszóba, és leült mindenki nézni. A sütis gyerek szakácskönyv meg nagy szenzáció anyu, nagyon-nagyon klasssz! Én nem tudom hányszor olvastam már át. Kathrin mondta, hogy ő is, már vagy százszor átlapozta, mert olyan jó nézni a sütiket. Noemi is mondta, hogy ebből bizony minden szombaton sütnünk kell egy sütit. :)

A suliban februárban lesz a végső vizsga, ami 125 euro. Hát baromira kiakadtam, hogy ennyi még pluszban. Erre Jenna mondja, hogy nem csinálja meg, mert már nem lesz itt. Erre én is beagyaltam, hogy hát akkor én se, mert úgyis el akarom kezdeni egy feljebb szntűt, amihez majd akkor úgyis lerakom a vizsgát, tehát ez tök felesleges.
Kathrin is azt mondta, hogy ne csináljam meg, mert csak pénz kidobás.

Tegnap estém nagyon szar volt, mert itthon feküdtem, ahelyett, hogy a barátaimmal lennék. Régen volt ilyen péntek estém, hogy tudtam a hétvégén sehova sem megyek.
Dinanak (orosz au pair) volt a búcsúpartyja, amit összekötöttek Lisa (görög au pair) szülinapi bulijával se. Hát nagyon sajnáltam, hogy kimaradok, de tényleg ki kell pihennem ezt a hetet. A másik buli pedig Enikő szülinapi bulija, amit szintén nagyon sajnáltam. De akkor gonosz módon hozzáfűzöm: megspóroltam 3 ajándékot, 2 buszjegyet, meg amit a cluban elköltöttem volna. Sovány vigasz, de legalább igaz. :(

Ja, és még egy jó hír: nem is hinnétek milyen kevés idő, és már otthon is vagyok! ;)
9 nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Mikulás

Ma itt járt a Mikulás. Ez volt az ajtómra akasztva(egy narancs szegfűszegekkel, és egy marcipán szív, ezt az alsó szomszédtól kaptam):



Ezek pedig a cipőink, enyém a bal szárny. Kaptam csoki télapót, meg marcipán rudakat, meg egy doboznyi csokit is, a felső szomszédtól:


Nem szépen megnézni, csakis széttépni: :)





Ja, mellesleg felér a lakás egy kórházzal: Kathrinnak úgy fáj a torka, hogy inkáb hápog, a gyerekek csak náthásak, nekem meg mindkettő kijutott, plusz a hangom mára olyan lett, mint egy mutáló fiúé, egyszer férfiakat meghazudtoló basszusban, majd egy hirtelen csavarral szopránban fejezem be a mondataimat. Daniel igazán szórakoztatónak találja, ahogy nevetőgörcseiből kiderült, de majd jó sokat köhögök, ha még egyszer kinevet... :D:D:D

Pokolbéli utazás

Ooooooooooollllyan laza hetem volt, ogy csak na. Nem történt semmi, de azért el tudom ám azt a nagy semmit is mesélni.....:

Szerdán nekivágtunk Berlinnek, még mindig nem féltem a terror veszély miatt. De kezdem inkább az elején.
K....va hideg volt, mínusz 9, amikor délben beszálltunk a kocsiba, szóval élmény volt a peronon is várakozni, mert kivételesen időben érkeztünk, és ez is lett a vesztünk. Kiírták, a vonat 10 percet késik, majd a 10 perc leteltével kiírták, újabb 10 perc késés várható. No, ezt addig-addig ragozták, míg a végén 90 percet késett. Mi meg csak álltunk a peronon a mínusz 9-ben, ami szerintem a végére már mínusz 15 is volt, gyerekestől, pakkostól, mindenestől. Szegény Törpillám csak sírt, de iszonyat keservesen, Daniel fel-alá mászkált vele, de hát persze az se segített. Noemi elég jól viselte, csak remegett szegénykém. Az én lábujjaim az első 10 perc után elviselhetetlenül fájtak, nemhogy a másfél óra letelténél...
Na mindegy megérkezett az a kib.....ott vonat, később kiderült nem záródnak az ajtók, így azzal tököltek ennyi időt. Mire sikerült egy kicsit felmelegednünk, már Hannoverben voltunk. A gyerekek szépen játszottak, én meg elindultam wc-re, amikor látom, hogy tök üres a vonat, csak egy két ellenőr mászkál. Mondtam Kathrinnak, hogy nem kell-e leszállnunk, mert itt senki sincs. Megkérdezte, és igen, le kellett szállnunk, csak úgy el voltunk foglalva a felmelegedéssel, hogy nem is figyeltünk a hangosbemondóra. Szóval toporogtunk még fél órát Hannoverben, majd végre a Berlini vonatra is felszállhattunk. MInt később kiderült, megint az ajtókkal volt probléma, ezért kellett átszállnunk. AMugy frankón rekordot döntöttem szerintem: 5 perc alatt belerángattam Noemit a nadrágba, cipőbe, kabátba, sapkába, majd Yaelit a babkocsizsákba, és még le is cuccoltunk a vonatra.
És mivel erre a vonatra nem volt helyjegyünk, így Kathrin kitalálta, szálljunk be az első osztályra, ott tuti van hely. Hát barátom, tv, fülhallgató, ingyen kaja-pia, hatalmas ülés-fotel, és mindezt úgy kaptuk, hogy jegyünk sem volt....hahaha....hülye Deutsche Bahn! :D
Azt hittem más már nem jöhet.... Erre a vonat nem állt meg Berlin-Spandaun, így be kellett mennünk a központi pályaudvarra, ami ugye a terroristák fő célpontja. Leliftezni, átszállni, majd felliftezni, beszállni(S-Bahn), egy megállót utazni, kiszállni, leliftezni, átszállni, felliftezni, beszállni (U-Bahn), 5 megállót utazni, kiszállni, felliftezni, majd 500 métert gyalogolni (a kinti hőmérő ekkor már mínusz 20-at mutatott), oda érni Margharitáékhoz, és a slusszpoén: a 3.-ra felbaktatni. Na, jól hangzik, mi?
Másnap ment Kathrin próbára, én elvoltam a kölykökkel a lakásban, csak akkor szenvedtem emg velük, amikor le kellett őket cipelni. De mondtam Noeminek, hogy én nem anya vagyok, aki lecipel, hanem le tudsz Te szépen lassan sétálni. Megtette, így csak a picit kellett vinnem. Annyira hideg volt kinnt, hogy egyszerűen nem bírtam kinnt maradni. Még szerencse, hogy Kathrin hamar hazaért, így én meg szabad voltam. Margharita odaadta a Macbook-ját, amit sikerült is tönkre tennem, bár szerinte nem én voltam. Na jó, szerintem se! :) A lényeg, hogy lemerült teljesen, és a töltő meg nem akart működni, szóval a töltő a hibás!
Másnap csak este volt rám szükség, így délelőtt megragadtam a Berlin térképemet, és nekiveselkedtem Kreuzbergnek (állítólag ez Berlin legdrágább, és legpuccosabb része, hát látnom kellett). Végül egy kilátó melett döntöttem. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy milyen emlékművet találtam, de majd utána nézek, ha nem leszek ennyire lusta. Addig is pár fotó róla:




Utána megkezdtem a műszakot a kölykökkel, és mivel Marghareta lányának, Shellynek a babysittere megbetegedett, így bevállaltam őt is. Elvoltak szépen magukkal, én csak nézegettem őket, meg csináltam egy-két videót, meg képet. Édik voltak.





Amúgy tényleg kis tündérek voltak, attól eltekintve, hogy a két pelusos 3-szor kakilt be, és amikor Noemi bejelentette, hogy neki is kell, háááááááát.....aztán kiordított a wc-ről, hogy sajnálom Dóri, ez csak pipi........Háááááál' Istennek! :D
Margharita a kezeme nyomott 40 eurot, mikor hazaért, plusz hoztak nekem vacsit is. ÁÁÁ, mondom ez túl sok, visszaadtam 20-at (persze majd' a szívem szakadt bele), de nem akart pofátlan lenni, hogy ott aludtunk, fürödtünk, az ő fogkrémét használtam, stb... Jajj, néha túlontúl is rendes vagyok, ez az én bajom! :)
Amúgy nem tudom írtam-e már, hogy széttörött a laptopom, vagyis technikailag nincs baja, csak fizikailag! :D:D:D Egyszerűen szétnyílt a monitor, de működött tökéletesen, csak óvatosan kellett fognom, meg nem nyitni-csukni.
Hát mire hazaértünk szombaton, Daniel elvitte szervizbe,megcsináltatta nekem , és még kifizetni se engedte, plusz teljesen újra rakta a gépem, tökéletesen működik, semmi gebasz, plusz kaptam egy webcamot! Annnyira, de annyira örültem!!!!!!!! Teljesen új gépet kaptam ahelyett, amit itt hagytam!

Tehát minden jó, ha a vége jó alapon, bezárom pokolbéli utazásom történetét a laptopon csoda folytán gyógyulásával! (ejjj, ez biz' szép kerek mondat lett) :)