2011. június 21., kedd

3-szoros au pair lettem! :)

Igen, igen, megszületett a mi kis Nuria baby-nk.  Tudom, hülyén hangzik, hogy a „mi babynk“, de akkor is, ő már az enyém is. :)
Ahogy Daniel is mondta: most már 4 lányom van! :)
Kahtrin szerint meg 5 gyerek van most a háznál, beleértve nagypapát. :)

De hogy mi volt a héten:

Hétfő ugye pünkösd itt is, így ráértem csak később menni, mert ők is tovább aludtak. Játszótereztünk, estefelé meg egy ismerősömmel elmentem sörözni.

Kedden suli után mondta Alejandra (kolumbiai), hogy ő megy egy salsa kurzusra, nincs-e kedvem vele menni. Naná, hogy mentem. Tök jól éreztem magam, igaz ebben a puerto ricoi clubban látott salsának semi köze nem volt ahhoz, amit még anno általánosban tanulgattunk. Olyan profin nyomták, hogy inkább én csak ülve maradtam, mert tuti hülyének néztek volna. :)

Ideértek Daniel szülei is kedd este Párizsból 4 azaz 4 bőrönddel a másfél hétre. Mert nagypapa egy külön szám, olyan házsártos, mint egy kész öregmama csorda kicsiny falumból. :)
Iszonyat, na! Baromira idegesítő dolgai vannak. Meg ugye hozzá van szokva, hogy ki van nyalva a segge (szépen szólva), így szerintem azt hiszi, hogy én azért vagyok itt, hogy minden szavára ugorjak. Pár példa erre:
-        kotrom a szemetesbe a kávézaccot, odajön: mennnnnnyé arrébb és ő dobja ki a tea filterét
-        meg megjegyzi, hogy ma még nincs új törölközője, jó lenne ha mosnék
-        majd elküld a város másik végére egy bio üzletbe (ami k.rva drága mellesleg), hogy vegyek neki szappant, amiben nincs parfüm és csak természetes anyagokból készült
-        másnap szintén, mert nem tetszett neki amit vettem
-        ül a laptopjával a konyhában, kipakolva a kottái mindenfelé, nincs helyem pakolni, főzni, stb.
-        Főzök, megkostolja, vág egy pofát, majd…. Van más is ebédre?

Na ez csak pár szösszenet volt nagypapából. Amúgy azt tudni kell róla, hogy egy igen híres karmester. Most épp a tokiói operában dolgozik pár éve. Nevét nem írom le, nehogy ha magát keresi googleban, akkor rá találjon a blogomra és netalántán lefordítsa. 

Nagymama viszont tök jó fej, őt nagyon bírom, náha nagypapa hátamögött olyanokat ond, hogy görnyedve röhögök vagy 10 percig. :)

Csütörtökön voltam takarítani, és összetörtem egy vázát. Eléggé besz.rtam, mert abban a házban aztán minden több száz euros cucc. Mindegy, gondoltam, max majd egy évig takarítok ott ingyen. Összeszedtem, felporszívóztam, majd írtam egy levelet a konyhában hagyva, hogy ezer bocsánat, szívesen veszek egy újat. Erre kaptam egy sms-t, hogy ugyan már, az csak egy váza, különben is van még egy csomó. Nagy szerencsém volt, és elmondani se tudom, mennyire megkönnyebbültem. :)

Pénteken moziban voltam, amikor is el kezdett rezegni a telefonom. Nem ismertem a számot, agy kinyomtam. AZtán észbe kaptam, hogy mi van, ha nagymama hív, hogy jön a baba mennyek haza. Kimentem, visszahívtam, és igazam lett.

Gyorsan taxiba be, irány haza. 10 óra körül volt ekkor. Gyerkőcöket ágyba dugtam, én is felvettem a pizsim, bebújtam közéjük, és éjfélig olvastam nekik. Szegénykéim olyan izgatottak voltak, hogy jön a kistesó, hogy nem akartak elaludni. Noemi álmában annyit rugdosott, plusz Yaeli fel-fel sírt, hogy nem igazán tudtam jól aludni. Plusz Yaeli baby pénteken egész nap hányt.

Éjjel 3:41-kor kaptam apukától egy sms-t, hogy megszületett Nuria baby

Reggel a kölykök már korán fenn voltak, de odaadtam nekik a telefonokat, amin mesét szoktak nézni, és én még aludtam egy kicsit. :)

9-kor érkezett haza anyuka, apuka és a picúr. Mert Kathrin úgy szült, hogy rá pár órára már hazaengedjék, cserébe minden nap jön a védőnő megnézni, hogy minden jól megy-e.

Hát azt mondanom se kell, hogy olyan irinyó-pirinyó, és oooooolyan gyönyörű. Először nagyon féltem megfogni, de most már semmi gondom nincs vele, csak jobban odafigyelek, hogy tartom.

A szombati napomat végigdolgoztam, mert mindenki aludt. Plusz este premier volt Danielnek, mentek a nagyszülők is. Ekkor már kb. 20 órája dolgoztam, nagyon nagyon fáradt voltam.

De vasárnap elmentek apukával a lányok állatkertbe, így én szabad voltam végre. Kialudtam magam, és átmentem Stephyhez, akivel már kb 2 hónapja nem találkoztam. Főztünk, pletykáltunk, ettünk, pletykáltunk meg még egy kicsit pletykáltunk is... :)

Hétfővel pedig felállították az új napirendet, ami abból áll,hogy én sz.rrá dolgozom magam, míg mindenki más pihen. :)
Én vásárlok be, főzök, mosok, gerekre vigyázok, viszem őket a programokra, plusz nagypapa extra hülyeségeit is csinálom, mindezt kb napi 10 órában.

Most az az egy szerencsém van, hogy mind a kettő egyszerre aludt el. EL se hiszem! :)

Na, most, hogy kiírtam magamból minden újat, semi ütős csattanóra nem futja, vagyis de, pár kép az új kiscsajomról:
 Meg mégy egy zene, ezt gyakoroltunk péntek éjjel a lányokkal. Ez egy szülinapi dal, ami úgy kezdődik kb, hogy : Milyen szép, hogy megszülettél, mi már nagyon vártunk téged. :) El is énekelték szombaton vagy hússzor a lányok a picinek (imádom ennek a nőnek a hangját):

2011. június 12., vasárnap

Az elmúlt 1 hónapom


Hááááááát, a “nemírásomat” leginkább a lustaságomnak tulajdonítanám…
Igazából írtam én, csak sosem vettem rá a fáradságot, hogy kiegészítsem, képet illesszek be, stb. Most ki is töröltem pár részt, hozzá is írtam, és még képet is kaptok. :)

Május:

Irány Berlin!!!!
Csak a szokásos húsz million pakk, meg az épp-hogy-kiérés.  A vonaton hulla voltam, mert a kölykök baromi aktívak voltak. Majd a kicsi elaludt az anyja ölében, a nagyobbik meg az enyémben…..természetesen Berlin előtt 10 perccel… :)
Kiszálltunk, átszálltunk egy metróra, utaztunk, megint átszálltunk villamosra, leszálltunk, buszra szálltunk, gyalogoltunk, és végre valahára ideértünk...

Anna Magdalena megmutatta a szobám, és le is dőltem rögtön egy kicsit, mert iszonyúan elfáradtam. Amúgy nagyon tetszik, ilyen galériás, tehát ez azt jelenti, hogy olyan lépcsőn lehet feljönni, amin a gyerekek nem tudnak……yuhúúúúúúú! :)

Másnap már fejes a munkába. Szerencsére Anna Magdalena itthon volt, és Charlotte (a lánya) sem ment oviba. Simán ment. 2-kor már szabad is voltam. 

Péntek éjjel jött Daniel látogatóba, és marad hétfőig, ami azt jelenti, hogy szabad vagyok/voltam a hétvégén.

SZombaton bementem a városba. Vagyis elindultam én, már fel is szálltam a gyorsvonatra, amikor eszembe jutott, hogy a fényképezőmet otthon hagytam. Na vissza. Fél óra múlva már megint a vonaton ültem. Bementem a központba, gondoltam onnan egyszerűbb átszállnom az Olympia Stadionhoz tartó járatokra. Csak hogy az egyik fő metróvonal meghibásodott:
Szóval Zehlendorfból fel a Potzdamer Platzig, onnan busz a Nollendorfer Platzig, onnan metro a Wittenberg Platzig, majd újjabb átszállással kijutottam verge az Olympia Stadionhoz. Leizzadta rendesen, mire kikevertem magam odáig. Nem volt egyszerű, de baromi büszke voltam magamra, hogy ilyen frankón megoldottam. 
Azt már mondanom se kell, hogy szerintem tudom kivülről az egész berlini kölekedési hálózatot :)

A pénztárnál kérdezte a csaj, hogy van-e diákom, hát mondom Magyar van (amúgy nincs), megmutassam? Azt mondja, nem nem kell. Még jó! :D Így a 8 €-s beugrót lespóroltam 3-ra. 

Az épület baromi nagy, és még így üresen is meg van a maga hangulata, hát gondolom nem semi lehet, ha megtelik mind a 70. 000 ülés. Megnéztem még a Herta BSC szurkolói boltját is, de hát ez nem au pair pénztárcához van mérve, meg hát különben se vagyok Herta fan.

Olympia Stadion:
 A Stadion belülről:
Herta BSC relikvia boltja
Berlin jelképei a medvék (amik városszerte mindenhol megtalálhatók, csak mind-mind máshogy van pinkálva)

Utánna hasonló rögös úton utaztam a Hackenscher piacig. Onnan tovább gyalogoltam az Unter den Linden-en, ami kb. a párizsi Champs Elysées. Elmentem a Brandenburgi kapuig, tovább a Reichstagig, majd a központi pályaudvartól hazáig metróztam.

Brandenburgi kapunál:

Reichstagnál:
 
Egy csomó ember megkért, hogy fotózzam le, így cserébe nekem is lettek képeim. Ugye ilyen ez, ha az ember egyedül megy túristáskodni… :)

Pont egy éve fedeztem fel Berlint először, szóval jó volt megint ugyanazokat a helyeket végigjárni. Plusz poénként legútóbb is volt egy táncosfiú csapat a Brandenburgi kapu lábánál, akik iszonyat nagy show-t csináltak, és most is ott voltak. Leültem egy kicsit várni, amikor megláttam őket, és rá 10 percre már kezdték is. Tök jó volt!
Azt már rengetegszer elmondtam, hogy mennyi-de mennyire imádom ezt a várost! Imádom, ahogy pezseg, hogy minden ember kedves, segítőkész, akárkivel el lehet beszélgetni, de mégis igazán cosmopolita! Nincs olyan dolog, amit ne találnék meg, mármint vásárlás, kaja, ilyesmik szempontjából. Most teljesen biztos vagyok benne, hogy ha Németország, akkor csak is Berlin!!!!

Második hetem is hasonlóan telt. Igaz többek kellett dolgoznom, de simán ment minden, ha ekkora kert vesz körül, tele játékkal, medencével, akkor nagyon nem kell a gyerekkel foglalkozni, mert elvan. 

Kathrinék Saskia helyére új első hegedűst válogattak, ami miatt szerintem teljesen kikészült, tehát én is. Fáradt voltam, és csak majdhogynem annak éltem, hogy vacsora után megittam egy pohár bort, és a nyugányon elnyúlva elkortyolgattam.
De végülis hamar eljött az utazásunk napja, vagyis szombat. Épp hogy csak elértük a vonatot a pályaudvarig, majd ott volt még egy órám. Kaptam egy DVD anyukától a hazautamra, hogy ne unatkozzak. Ali csinálta a film zenéjét, és Kathrin is csellózik rajta. Baromi unalmas, vagy csak inkább azért, mert ezekben a szóviccekben nem vagyok valami jó németül. Mindegy, nem is néztem végig.

Amikor szombaton este 8-kor hazaértünk, épp tartott a Mai Woche utolsó napjai. Erről már szerintem tavaly meséltem, hogy tele a város emberrel, előzenével, és persze folyik a pia mindenhol. Nem volt kedvem hozzá, tudván, hogy másnap hajnalban már útrakelek. Azért elugrottam este egy éjjel nappaliba, vettem két alkoholmentes sort, mire az eladó megkérdezi, hogy tudom-e, hogy alckoholmentest vettem ki a hűtőből… haha, jót röhögtem rajta. Biztosan arra gondolt, hogy eltévesztettem, hisz amikor minden ember részegen táncikál az utcán, miért is akarna valaki is alkoholmenteset venni… :)

Hazautam:

Hát, rendesen paráztam az út előtt, hogy hogy fogom elérni a csatlakozásokat, és ha nem, akkor hogyan tovább… De nagyon pozitívan álltam az út elé, bemagyaráztam magamnak, hogy ebből én csak jól jöhetek ki. Úgy is lett…
Szóval reggel fél 6-ra jött értem a taxi, meg is sajnált, hogy ennyi cuccal megyek (2 bőrönd, 1 utazótáska), rendesen cipelte is nekem. Ez volt az első jó pont, ami után azt gondoltam, itt csakis minden jól mehet. J
Előbbi vonattal mentem Herfordig, mert ott csak 6 percem lett volna átszállni, de nem akartam kockáztatni, így volt fél órám a csatlakozásig. Nyugodtan ittam egy ávét, megreggeliztem, majd átbaggyogtam szép nyugodtan.
Herfortól tovább Altenbeckenig, ahol szintén volt 27 percem. Majd Altenbeckentől Münchenig. Ott már kicsit parásabb volt, hogy a 11 perces átszállást hogy fogom megoldani. Meg is kérdeztem a kalauzt, hogy pontosak vagyunk-e, el fogom-e érni  a bécsi vonatom. Megnyugtatott, hogy nem lesz semi gond, igaz szűkös az átszállási időm, de majd segít. 
Később látom a táblán, hogy 9 perc késésben vagyunk. Naná, hogy el kezdtem megint izgulni. Jött is a kalauz, és mondta, hogy nyugi, megvárja a bécsi a münchenit. :)

Úgy is lett, mert ahogy átvágtáztam (komolyan, szó szerint rohantam, mint egy idióta), felszálltam, már indult is a vonat. Szerencsére tudtam rajta egy kicsit aludni is. Majd megint a beparázás, hogy elérem-e a pestit

Ezen a railjeten volt pont előttem egy nagyobb tv, ami mutatta végig, hogy mennyivel megyünk, hol járunk, mennyi van még vissza…..és hogy késünk 18 percet. Amikor az átszállási időm itt is 11 perc volt.
De szerencsére kiírták, hogy a pesti vonat vár ránk. Mondanom se kell, majd’ megszakadtam úgy rohantam a vonatig, és akadt egy versenytársam is. Végig németül kiáltottunk egymásnak (futás közben), majd egyszer csak átkiálltottam magyarul: Magyar vagy? :D:D:D
Természetesen az volt, így egy helyre ültünk, és végig beszéltük az utat.

Mondanom se kell, hogy a legizgatottabb az utolsó 2 órában voltam Pestig.

Persze késve érkeztek értem, de mint ahogy mindig megszoktam az ilyen dolgokat oldani. Úgy ahogy szinte mindenhol, egyszerűen lecsaptam valakire aki cipekedik helyettem. Sose kérem, de mindig jönnek segíteni. :)
Meg volt a nagytalálkozás, és irány haza.
Másnap pedig Lajosba.

Otthon nagyon jó volt, mint mindig!

Újra itt:

Visszautam eseménytelenül telt, szerencsére.
Baktatok át a családhoz a lepakolás után, dugig tömve az ajeszokkal. Az egyik poronyt szalad az egyik lábamhoz, a másik a másikhoz. Haláliak voltak!! Törpe kiabált, hogy „arm, arm“, mármint, hogy vegyem fel. Persze nem tudtam, mert tele volt a kezem, a lábamat meg nem engedték el, hogy lepakolni tudjak.
Édik voltak nagyon!
Odaadtam az ajándékokat, mindennek nagyon örültek. Játszottunk kicsit, de nem nagyon akartak még akkor sem elengedni.
Megígértem, hogy ma kipihenem magam, és másnak elmegyünk a játszótérre.

Úgy is lett, Sharon pedig jött értem. Elmentünk vacsizni. Volt a városban egy újabb fesztivál, a gasztronómia élvezetességéről szólt. Egy csomó étterem kivonult az utcára, ilyen kis pavilion félékből kialakítottak éttermeket, ezzel is népszerüsíteni magukat. Ezt tök jónak találom, hogy a németek mindig kitalálnak valamit, amit ünnepelni lehet.

A hetem is simán telt, sokat voltam a gyerekekkel. Noemivel balettra is mentünk, ami nagyon-nagyon tetszett, és mondtam, hogy én akarom ezt ezentúl csinálni.

Suli is jól ment, mindenkivel most már kötetlenül el tudok beszélgetni. De sajnos még mindig nem olyan jó ez a csoport, mint az első volt.

Kedden meglátogattam a Magyar barátnőmet is, elpletykáltunk az utolsó hónapunkat, mert ugye már 1 hónapja nem találkoztunk.

Pénteken meghívott magához Sharon. Jött az egyik barátnője is Jessica. Nagyon jól éreztük magunkat, iszogattunk, Sharon megmutatta az USA-ban készült képeit……és elkezdett játszani a gitárján.... Hát, hogy ekkora tehetség, azt sosem gondoltam volna! Egyszer csak benyomott a youtubeon egy videót, ami kb. 10 évvel ezelőtt készült róla. Csak tátottam a szám....
Mondta, hogy afféle sztár volt Israelben, volt egy csomó koncertje, CD-je. De miután egy moziban nem bírt egy filmet végignézni az autogramm kérőktől, úgy döntött, hogy ő ezt nem akarja tovább csinálni. Így azóta leginkább csak magának énekelget, és ír dalokat.
De annyira jó, komolyan beleszerettem a hangjába. Igaz angolul máshogy hangzik, nekem jobban tetszik, de íme egy régi slágere:

Szombatra built terveztem be, de mivel Kathrin volt éjjel a kórházban, így megkért, hogy ha lehet ne igyak, mert bármikor beindulhat a szülés.

Így maradt az ankoholmentes sörös, pletykálós éjszaka…

Ami pedig pont azért sikerült jól, mert nem volt benne semmi tervezés, semmi készülődés, csak szimplán jó érzés…

Ezzel zárom soraimat, jövőhétre pedig beígérek egy újjabb bejegyzést.
Szép hetet nektek!