Balf*szságaim csúcspontja

A múlthetem volt életem csúcspontja… már ami a balfaszságokat illeti…

Mert ilyen még nem volt, hogy dominóban ennyi mindent elszúrtam volna…

Ráadásul N.-nak 2 hetes szünete volt, így még ő is rámszakadt.

Igazából a történet egy 2 héttel ezelőtti szombaton kezdődött…

Pedikűröztem, és új pengét raktam a “bőrlehúzómba” (fogalmam sincs, hogy mi ennek a neve). Túl erősen húztam végig a pengét a sarkamon, amikor is, sikerült egy darabot kivágni a lábamból. Először nem is igazán éreztem, csak mikor láttam, hogy vöröspöttyös lett a szőnyeg, és elkezdtem érezni, hogy szúrja valami a sarkam. Gyorsan betekertem a törcsimbe, majd ki, mert nehogymár összevérezzem. Papírzsepiket tartottam a lábamhoz, lefeküdtem a padlóra, majd égnek emeltem, amíg elállt a vérzés, és már nem lüktetett annyira.

Feltápászkodtam, majd lecammogtam a családhoz. K. meglátott: “Jajj, már megint összevagdaltad magad?” És már ment is a fürdőbe a fertőtlenítőért. Ismer, na! :) Ugyanis ez már megtörtént egyszer, amikor szintén pengecsere volt soron.

Összeszedtem pár takarítószert, feljöttem a szobámba, és elkezdtem kisikálni a vért a szőnyegből. Nem volt egyszerű, de úgy ahogy kijött. Ráadásul mondanom se kell, hogy nem folytattam a pedikűrt, és a sarkam még mindig olyan, mint egy rinocérosz talpa. :)

Tehát végigsántikáltam a hetet.

Hétfőn hívott Stephy, hogy találkozzunk már, mert szerdán utazik vissza Peruba, és van egy meglepetése számomra. 5-re beszéltük meg a randit a Douglas előtt. Késett, szokás szerint nem is ő lenne, de legalább addig bementem a DM-be venni ezt-azt (főként jó sok sebtapaszt).
MIkor odaért, mondja, hogy akkor menjünk be. Én meg néztem rá nagy bambán, hogy a Douglasba? Ugyanis ott még nem sokat jártam, mivel az au pair pénztárcát nem erre az üzlethez találták ki. Kiderült, hogy múlthéten küldött neki az apja pénzt, és ő abból bevásárolt magának egy-két MAC cuccot, amihez kapott egy ajándék sminket. Na, ezt ajándékozta nekem. Jött is elénk a csaj nagy kedvesen, kérdezte mit szeretnénk inni. Én a kávét választottam. Mondta, hogy amíg hozza, válasszak magamnak termékeket, amit szeretnék. Összeszedtem párat, és beültem a forgós bőrszékbe. MIkor visszajött a kávéval elkezdtük kitárgyalni, hogy szerinte mik állnak jól nekem, és hogy mit hogyan tanácsol a sminkelésnél, közben el is kezdte. Nagyon sok klassz tanácsot adott, plusz egy ingyen sminket is. Ami igazából – később kiderült – annyit tesz, hogy ha magammal viszek valakit a sminkre, akkor kapok egy ingyen MAC sminkcuccot. Stephy egy szemfestéket kapott (25 €), szóval mindenképpen viszek majd valakit, mert olyan bizony nehogy már nekem le legyen! :)
Után aelugrottunk még a Mekibe kajálni, majd egyáltalán nem könnyesbúcsút vettünk egymástól! :)

Keddre kaptam jegyet D-től a Sevillai borbélyra. Igazából a Don Giovannit akartam megnézni, de helyette ezt kaptam. Láttam már egyszer, de hát színházba járni ki nem szeret, így természetesen elmentem. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az egyetlen cipő amit fel tudtam venni az a szürke bakancsom volt. Tehát ha magassarkút nem sikerült, akkor a bakancshoz sem vehettem estélyit. K. szerint nem gáz, mert ahogy ő mondta a bakancsom cooool. J Így elfogadtam, hogy én leszek a leggázosabb a csillogó cipős-fodráskonytyos-bársonyrucis madameok között. J Hogy némiképp konpenzáljam a kinézetem, a színházhoz érve még jobban sántítani kezdtem (na nem mintha alabból nem sántítottam volna eléggé, hisz a 2 perces utat vagy 12 perc alatt tudtam le), hátha levágják, hogy nem jókedvemben öltöztem ennyire alul. 7-re kellett odaérnem, elhozni a jegyem, de mivel eléggé elszámítottam az utam, így pár perccel az iroda zárása után érkeztem. Szerencsére csak be kellett dobnom D. vezetéknevét, és már kaptam is a jegyem. A hatalom….hahaha

Sajna más szereposztás volt, mint a múltkor, így imádott színészem Marco aznap nem játszott. Pedig hogy szeretem nézegetni… A kedvenc részem az eleje volt: A zenekar elkezd játszani a zenekari árokba, amikor két öltönyös olasz maffiozó bejön, és lelövi a karmestert. Kivonszolják a hullát, majd behívják, és bemuttják a fehér frakkba öltözött D.-t, mint új karmestert. Ő elveszi a hullától a karmesteri pálcát, látványosan letörli róla a vért egy fehér zsepibe, majd lemászik ő is az árokba. Itt félig-meddig hangosan felröhögtem, mert elképzeltem, mi lenne, ha egyszer leszánkázna… :D

Balfaszságom sorozata szerdán folytatódott:
Miközben épp főztem, es nyúltam a felpolcon lévő tálért, egy másik hatalmas fehér polcelán tál megcsúszott, es ahogy lefelé repült, magával rántotta az olivaolajas üveget is. Mindkettő ripityára törött, ráadásul nagy örömre szóljon, hogy nem a majdnem üres üveget sikerült letarolnom, hanem a még ki nem bontott tele üveget. Összeszedegettem a darabokat, 3 tekercs papírtörlőt elhasználtam az olajhoz, nekiestem porszívóval, majd még fel is mostam. Ez így mindez csekély 1 órámba került. Letakartam még mindent újságpapírral, mert gondoltam később úgyis jön a takarítónő, es addig is nem árt, ha nem visszük szét a motyót a lakásba.  Behívtam őket, hogy akkor mostmár ehetünk, erre drága Y. nem hazudtolva meg önmagát az első lépés után akkor taknyált, miközben felmászott a lépcsőra, hogy D. rögtön kijelentette: ez nem mehet tovább a gyerekek nem ülhetnek az asztalhoz. Behozott egy gyerekasztalt (ami amúgy ragadt a gyurmától), es két kis széket, hogy majd akkor ott esznek, az legalább közelebb van a földhöz. Szerintem ez egy tök jó ötlet volt, mert így legalább nem kell attól tartanom, hogy félig megrágcsált, amjd a tányéromba köpött cuccokat találok, esetleg, hogy a szépen egymáshoz illesztett legjobb falatkáimat valaki elcsórja. Nagy boldogságomban, Nurival a kezemben felálltam, hogy akkor segítek a gyerekasztalnál, amikor úgy belgabalyodtam a porszívóba, hogy ha K. nem fog meg magam alá lapítom a babyt. Ekkor mondták, jobb ha én ma leülök es nem csinálok semmit…

Szóval tényleg extra béna voltam.

Szombaton megígértem nekik, hogy elmegyünk közösen a piacra. Ők mennek minden hétvégén. Én is mennék szívesen, de az amit ott mindig levágnak már nem olyan szívesen veszem. A következőt kell elképzelni: Millió lakókocsiféleség tele minden jóval. Majdnem mindehol megállunk valamit venni, közben iszunk-eszünk az ingyen kajákból, a kölykök üvöltenek, hogy “én ezt akarom most azonnal”, stb… a fejem majd felrobban, de mosolygok, és nem érdekel hogy az emberek bámulnak, hogy milyen neveletlenek ezek a kölykök… Mindegy túléltem, mert jól bekajáltam (az olivabogyós meg a sajtos stand a kedvencem), sokat nevettem K-val, és végülis élveztem ám egy icipicit. :) 
Már megkezdődött a tökszezon is, rengeteget láttunk, íme egy kép amit ott csináltam:

Ezen a héten nem történt semi. De azt mondanom sem kell, hogy nagyon várom a jövöhetet, hogy végre N. oviba menjen, mert már unom, de nagyon unom a hisztieit. De olyan könnyen nem szabadulok ám, mert kitalálta, hogy a keddi „laterne“ (világító kis lámpás) barkácsolásra velem akar menni, mert „ te sokkal szebbet csinálsz, mint anyu“…. Nem tudom, hogy ezt most dícséretnek vegym, vagy inkább kínzásnak…

Na, nem félreérteni, szeretem én ezt a kölyköt is, csak nála mindig kénytelen vagyok egy védőfalat felállítani a hisztik ellen, de legfőképpen a fülemet befogni, a hangja ellen, ami olyan frekvenciákat ér el, amit ember nem foghat fel. :)

De pénteken rendes voltam, mert sütöttünk egy tortát közösen. Majd nekiálltam a tortás könyvet lefordítani nekik németre, mert azt még ha jól emlékszem karácsonyra küldte anyu, es az a kedvenc könyvük, K.nak is.

Jövőhéten folyt.köv.

Berlinből Osnabrückbe

A bejegyzés elejét még Berliben írtam, miközben a kölykökkel voltam. Néha, nagyritkán, amikor elvoltak magukban, akkor papírt és tollat ragattam, és elkezdtem írni.

Szóval:

Újra Berlinből. Utazás túlélve, bár Y. nagyon fáradt volt, és K. nem akarta, hogy elaludjon a babakocsiban, így a következőképp alakult a majd’ 1 km-es út a megállótól a lakásig:
K. hátán cselló, elől a baby a kendőben, két kezét fogta a két gyerek. Én toltam a babakocsiban egy bőröndöt, az utazótáskám meg a vállamon átvetve. Természetese mivel Y. nem igazán akart gyalogolni, így kitaláltam, hogy játszuk a “sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk”-öt. Nagyon tetszett nekik, csak minden “csüccs”-nél ők tényleg leültek, így az út nagggggyon sokáig tartott...


A múlthét majdhogynem simán ment, igaz mostmár baby is velem van délelőttönként. Nagyon jó kis baba, nem sírós, és szinte folyton nevetgél. Amikor viszont elunja magát, akkor úgy Istenigazából rázendít, és jajj annak, aki a közelébe megy. :)

Mivel múltkor már mondtam nekik, hogy szerintem N. féltékeny, hogy a kicsikkel többet törődök, mint vele, így kitaláltam, hogy csinálok egy programot, ahová csak mi ketten megyünk majd el. Szóval elmentünk a Hopplába. Ez egy ilyen játszóház féleség, ahol egy szabály van, hogy a cipőnket levegyük. Felvettem a sportnacit, így csúszkáltunk 20 milliószor, ugráltunk órákig, majd jól bekajáltunk sültkrumpliból meg csirkefalatkákból. Komolyan mondom nagyon élveztem!

Hazafele a buszon pedig nem kellett jegyet venni, mert aznap adomány nap volt. Tehát aki akart vett jegyet, aki akart nem. Kérdem én, van-e ilyen Magyarországon? :)

Hazaérve lepasszoltam a kölyköt, és lefeküdtem kicsit olvasni, hogy kipihenjem magam estére, mivel D.-nek premierje volt, és K. ment megnézni. A két nagyobbik szerencsére hamar kidőlt, így csak a picurra volt gondom. Bevágtam a kendőbe, bementem az egyik sötét szobába, elénekeltem a teljes dal repeortárom altatódaloktól- a Tankcsapdán át- Adele-ig. :) Éééééééés verge elaludt. Na, addigra már majd’ leszakadt a hátam, mert a pici már több, mint 5 kg. De mivel nagyon unatkoztam, így nekiálltam a kölykök körmeit levágni. Tudom, tudom ez aztán az unalom űző program! :) Nem nekem lenne dolgom ezt csinálni, de mivel K.-nak vagy kedve, vagy ideje nincs ilyenekre, így gondoltam megcsinálom. Aztán úgy belelendültem, hogy elkezdtem a lábkörmeiket is vagdosni, addig, amíg N. meg nem rúgott álmában… :D Végeztem, aztán leültem a konyhában olvasgatni, müzlit enni. K. hazaért, és úgy belelendült a darab mesélésébe, hogy ott ültünk még egy darabig, mire leesett neki, hogy a gyereke még mindig rajtam alszik. Bocsánatot kért, hogy fenntartott, kihámoztam a picit, én meg leléptem verge aludni.

D. az utóbbi időben nagyon sokat dolgozik, szinte alig van itthon, állandóan próbál a színházban, koncertekre jár meghallgatni a potenciális zenekar tagokat, vagy ő karmesterkedik. Heti 3-4 alkalommal utazik másik városokba. Deeee…. Benyögi egyik nap, hogy mennnyit keres, azt hittem hátast dobok, de közben próbáltam nem tátani a számam. Csak annyit mondok, hogy négy nulla van a szám mögött, természetesen euróban értve….
Mi pedig útrakeltünk kedden ide Berlinbe. Amikor apuval vasárnap skypeoltam, el kezdtünk beszélgetni a vonatokról, es egészen addig le sem esett nekem, hogy mi a különbség a magyar es a német vasút között. Ég es Föld! Itt a két legnépszerűbb az IC (InterCity) es az ICE (InterCity Express). A második gyorsabb, es csak messzebb távokon, kevés megállóval utazik, eléri a majd’ 300 km/h-t.  Nem hiába csak 2 és fél óra Osnabrücktől Berlinig az út ( goggle.maps szerint 420 km). Legutóbb, amikor haza vonattal mentem, akkor RailJet-en is utaztam, ami nekem hűűű meg hááá volt. Aminél már csak egy jobb vonat volt, amivel Antwerpenbe utaztunk, de annak elfelejtettem a nevét.

A pályaudvarok között is hatalmas a különbség. A berlinit sosem unom meg, akárhányszor megyünk. Nagyon-nagyon klassz, talán csak az Amsterdami veheti fel vele még a versenyt.

Most azért jöttünk Berlinbe, mert nem találtak a meghallgatások alaklmával első hegedüst, így úgy döntöttek, hogy trióként folytatják tovább. A héten kb. Napi 8 órában nyomták. Délelőttönkénet a játszószobában voltunk, ebédeltünk, aztán ki a játszótérre. Őszintén szólva néha annnnnnnyira elegem volt belőlük…. Na szép, amikor ezt leírtam, pont az ölembe vettette magát Y. kitárt karokkal. :)
Amúgy az nagy segítség volt, hogy gyakran „rámmaradt“ házigazdánk két gyerkőce is. Arif 7 éves es Carla 2. Ez azért volt nekem jó, mert annyira tök jól elvoltak magukba, hogy nekem nagyjából csak a babyre volt gondom. Es csak néha-néha kellett őket szétszednem, amikor egymásnak estek egy-egy játékért.

A hazaútnál természetesen megint késett a vonatunk. Így ismét csak kajálással töltöttük az időt. A vonaton Y-val voltam wc-n, amikor találtam egy jegygyűrűt. Előrevittem az egyik kalauznak, aki bemondta a hangosbemondóba, és meg is lett a gazdája.

MIkor hazaértünk, és mentem le tusolni a fürdőszobámban egy hatalmas “meglepetés” fogadott:

ACHTUNG!!!ACHTUNG!!!!! CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!!

Szóval mentem tusolni, belépek, es megcsapott valami undorító édeskés bűz…. Es megláttam az egeret. Gyorsan rádobtam egy ott talált zacskót, es villámsebességgel lezuhanyoztam. Másnap mondtam D.-nek, hogy mi van, meg hogy légyszi pucolja már ki. Erre ma megyek le, hogy takarítsak, erre pont amikor a wc-be nyomtam a tisztítószert ugrottam egyet, lecsaptam a fedelét, es gyorsan megnyomtam a lehúzó gombot. Igen, ott volt a második egér. Pedig biztos voltam benne, hogy azért volt egész héten olyan büdös a fürdőben, mert az egér magaután húzta. :) Nos nem! Gyorsan feljöttem, mondom nekik mi van. Erre ők hátrahőkölnek: Lehúztad???? Komolyan???? Es mi van, ha eldugítja az egész házat???? Na erre speciel nem gondoltam, amikor ilyedtemben gyorsan lehúztam. Lecammogtam ismét, megnézni, hogy sikerrel jártam-e avagy ott találom-e még. Nem volt ott. Huhh serencsére, mert valahogy nem lett volna kedvem gumikesztyűben a wc-ben turkálni egy döglött egér után. K. bejelentette, hogy ez nem állapot, hogy én már a 3. egeret találom a fürdőben és kell vennünk azonnal egy szunyoghálót. Jelentem lassan 18 hónapja vagyok itt, ez idő alatt találtam én már póktól kezdve, meztelen csigán át mindent ott, szóval igen, kedves K. ez valóban nem állapot! pfff

N. elkezdett egy zenesulit, ahol Magyar a tanárbácsija. Ez nagyából annyit tesz, hogy ezentül nemcsak szerdán és csütörtökön vihetem táncra, hanem hogy hétfőn és pénteken is zenére. Vagyis ezúttal K. viszi zenére, amíg én a két picivel itthon maradok. A legnehezebb ebben az, hogy ébren tartsam délutánonként Y-t, mert ha elalszik is egy fél órára, akkor éjfél előtt nem fog elaludni. Most pénteken mondjuk bejeltette, hogy ő megy aludni, mert nagyon fáradt. Én a gofri sütés közepén voltam, szóval mondtam neki, menjen csak. Ránéztem 1 perc múlva, feküdt az ágyban betakarózva, de csak pislogott kifelé, én a “mobilját” nyomkodta. Na, gondoltam, ez el nem fog aludni, így hagytam, had fetrengjen. :)

Szerdán N. szülinapi buliba volt hivatalos. Felajánlottam, hogy majd én elkísérem. De jesszusom, én úgy kivagyok ezektől a német „háziasszonyoktól“, akiknek nincs más dolguk, mint hogy halmozzák a Gucci táskájaikat. Egyik sem dolgozik, csak magukkal kell foglalkozniuk egész nap. Nincs más programjuk, mint fodrászhoz es manikűröshöz járni, na meg vásárolni.
A kicskeresős ötletünket lenyúlták, majd a kincset egy bazinagy Louis Vuitton dobozba rejtették el. Csak néztem, es megfogadtam magamban, ha egy mini Louis Vuitton táska lesz benne, biz’ Isten lenyúlom a gyerektől, es az  1 eurós boltban veszek neki valami bizbazt helyette, mert neki úgy is mindegy. Erre természetesen csak kis mütyürke ajeszok voltak benne. De az egyik játék nagyon tetszett. Mindegyik kiscsaj kapott egy dobozkát, ragasztót meg kis színes köveket. Természetesen N-t ez 2 percre kötötte le, amit én már nagyon vártam, mert alig bírtam türtőztetni magam, hogy ki ne tépjem a kezei közül es én csinálhassam. Szóval szerencsére hamar megunta, így ritttyentettem egy tök jó kis dobozkát. :)

A héten feladtam egy csomagot haza. Voltam a postán, és akartam venni egy nagy dobozt. Nem volt. De mivel az ott dolgozó bácsi Magyar, és nagy rajongóm, így egy 10 perces raktárban kotorászás után hozott nekem egy hatalmas dobozt, méghozzá teljesen ingyen. Nos, én mindent megtettem, hogy minnél több cuccot belepaszíroztam: cipőket, csizmákat, ruhákat, könyveket, ajándékokat. De mindez össz-vissz így is csak 20 kg-ra sikeredett. Vagyis hogy pontos legyek 2850 g. Amikor vittem feladni (Y. a babakocsiban, a gurulódeszkán hátul meg a bazinagy dobozom) a plusz 850 g-ot ki kellett szedni, mert különben másik kategóriába esett volna, ami plusz 10 euro. Így kiszedtem gyorsan két pár cipőt. :)

A hétvégén megengedtem magamnak egy kis shoppongot, vettem egy pár bakancsot, pólót, meg végre egy bőröndöt. Amivel baromi nagy szerencsém volt, mert féláron sikerült beszereznem.
Nagyjából ennyi… Jövőhéten folyt. Köv…

http://www.youtube.com/watch?v=QBrlYtV60GA 

Eltűntem...

Eltűntem...hogy mi ennek az oka?
Igazán egyszerű, nem történik semmi említésre méltó.

Talán ott hagytam abba, hogy Berlin. Igen, szép volt, jó volt, mint mindig, de semmi extra.
Innaval (ahol laktam, Miriam anyukája, kb 70 éves) tök jól elvoltunk. Minden este sörözgettünk, régi filmeket néztünk. Amikor is bejelentettem, hogy én még sosem láttam a Van aki forrón szereti-t, akkor azonnyomban elkezdte a fekete-fehér film művelésemet. Igazán lelkes volt, és nem akartam letörni, így belementem. Mondanom se kell, hogy meg van az új kedvenc filmem, és azt hiszem nem sikerült olyan rosszul a művelésem.

Sokat dolgoztam, volt, hogy 10 órát egy nap. Ráadásul 9 naon keresztül szabi nélkül. Sebaj, már túl vagyunk rajta.

Itthon is ment minden a maga útján. Apuka leruccant Münchenbe egy fél hétre. Valami zenei díjra kellett meghallgatni a jelölteket, majd kiválasztani, hogy ki fogja megnyerni. Ez azért elég menő, nem? :)
Meglátogatta Julia (ha még emlékeztek, Julia és Leo laktak a berlini lakásban, csak mivel egy jó állást kapott Münchenben, így odaköltöztek) apukáját is, akinek valamilyen gyógyíthatatlan rákja van, és sajnos már csak hetei hátra. Ezalkalomból mondta is D., hogy sajnos valószínűleg nemsokára Münchenbe kell utaznunk családostól...

Megjött a héten David is, apuka öccse Grazból. Őt nem igazán ismerem, hisz amikor Párizsban voltunk a nagyszülőknél, akkor csak 1 napot voltunk ott egyidőben. Kedves pasi, nagyjából ugyanolyan, mint D, csak talán kicsit nagyobb az orra. Amit nem gondoltam volna, hogy lehetséges..... :)

Hogy mi van a kölykökkel? Nagyon semmi. Nuri babyvel voltak tegnap dokinál, és leesett az álluk, hogy a 3 hónapos gyerek mennyit nyom. Na ugyan, ez mekkora hülyeség már, amikor kérve-kéretlen nyomja anyuka a szájába a "kaját". Nem csodálkozom, hogy ekkora már. Szegény gyerek, mg pihenni sincs ideje két kajálás között. De engem az borzaszt inkább a legjobban el, vagyis az elején volt ez, most már megszoktam, hogy anyuka cickóit nézegethetem egész nap.
Mert ugye ha ebédelünk, vagy vacsizunk, akkor azt közösen tegyük, N.-nak is enni kell, velünk együtt az asztalnál. De mondom, már nagyon jól kezelem, hogy ha eszünk, akkor én a tányéromból feljebb nem látok.
Értem én, hogy "egy család vagyunk", de szerintem a saját anyukámat nem láttam ennyit pucérkodni, mint K.-t. De őt úgy veszem észre nem zavarja, még meg is áll előtte simán ruha nélkül, közbeszól, hogy "Entschuldigung Dóri", majd mit sem törödve ezzel mondja tovább amibe belekezdett. Az rendben van, hogy ezt pozitívumként kéne felfognom, hogy benn vagyok a bizalmi körben, de sajnos nem látom annak...

A másik kiborító szokása teljesen új. Bejelentettem, hogy akkor december 15.-én elhagyom őket, repjegyet is megvettem. El is kezdték keresni az új au pairt. Csakis angol nyelvű országból keresnek, hogy a gyerekkel majd csak angolul beszéljen. Én ezt baromi önző dolognak találom, hisz ez a program nem erről szól. Ez arról szól, hogy az au pair megtanulja az adott ország nyelvét, megismerje kultúráját, stb... Mindegy, gondolom úgy sem mennének sokra a németükkel...

 De ami ebben baromira idegesít, az az, hogy másról se beszél, csak hogy melyik lány honnan, mit írt, hogy néz ki, milyen fantasztikus tulajdonságokkal rendelkezik, nem dohányzik! (ezt többször is kiemeli), stb.

Komolyan annnnnyira idegesít, hogy állandóan erről beszél, hogy egyszer kiakadtam, és mondtam nekik épp egy családi kajálásnál, hogy én ezt nem akarom hallgatni, mert ők az én kölykeim már 1,5 éve, és nem akarom tovább adni senkinek. És kb ezután úgy kezdtek el viselkedni, mintha elvárnák, hogy féltékeny legyek, és ne menjek el, és mintha ez az egész duma, amit állandóan nyomtak azért lenne, hogy kiboruljak, és bejelentsem, hogy nem megyek sehova.... Lelkiterror a javából! Nem semmi, mi?!

Dehogy rákontrázzak, elkezdtem nekik én is mesélgetni, hogy milyen családoktól kaptam levelet, hogy szívesen látnának.... hahaha Természetesen nem tetszett nekik, mindegyikre mondtak valamit, hogy az miért ne lenne jó. Állandóan azzal jönnek, hogy Bécs (mert oda szeretnék menni) mennyire barátságtalan, drága, stb... Azt még nem tudják, hogy ezzel nálam az ég világon semmit sem érnek el, hiába is próbálkoznak...

A héten sok volt már belőlük... Ilyenkor jutok el mindig arra a pontra, hogy igen, nagyon jól döntöttem, amikor a költözés mellett döntöttem. Nem volt egyszerű döntés, de jól választottam úgy érzem.

És nem fogjátok elhinni, de nekiálltam most pénteken a szelektálásnak. Tudom hol van még december... de úgy éreztem, hogy nincs korán elkezdeni. A ruháimat már beleraktam egy nagy IKEA-s szatyorba, a cipőimet szintén (Ilyenkor jövök rá, hogy jesssszus, de mennyi cipőm van. Ráadásul megint vettem 2-t.) külön szatyorba, a harmadikba pedig a könyveimet, CD-ket, meg kisebb vackokat. Még így is rengeteg van, de ezeket, amint lesz elég zsém már küldöm is haza. Hála a DHL-nek ( ez a reklám helye :) egy 31 kg-os csomagot 40 €-ért haza tudok küldeni. Csak az a baj, hogy én ez alatt a 1,5 év alatt igen sok 31 kg-ot felhalmoztam... De akkor sem vagyok hajlandó kidobálni a cuccaimat. Még ha rámegy  2 havi fizetésem, akkor is hazaküldök mindent.

De inkább a lényeg: december 15.-én délelütt 11:15-kor szállok le! yuhiiiiiyuhiiiiiyuhiiiii

Szép hetet!
http://www.youtube.com/watch?v=BVxT_c5S5xg
.

Fárasztó hét, de túlélve

Na jó, az előző blogom tényleg baromi unalmasra sikerült. Ez van...unalmas lettem, meg hát sosem történik velem semmi....
Na az van, hogy újra újra Berlin, és megint csak új helyen lakunk. Tisztára én is már ilyen művészlélek leszek... :) Miriaméknál (K. quartettjének brácsistájánál) alszanak.
Vagyis én egy emelettel feljebb az anyukájánál, Hál' Istennek, aki baromira jó fej!!!
Úgy kezdte: Na ez egy dohányzó lakás, gyere a konyhába, főzök egy kávét és elszívunk egy cigit! Haha, gondoltam magamban, mikor visszaemlékeztem K. képére, ahogy előadta mennyire sajnálja, de nekem külön lakásban kell aludnom… Erre csak ennyit mondok: KÖSZÖNÖM!!!

Na, de vissza a hétre:

Kib*szott egy fárasztó héten vagyok túl! Arról szólt az egész majdhogynem, hogy N.-nek szülinapi bulija lesz. Mivel ilyet még sose tartottak, így majdhogynem szabad kezet kaptam. Amit az elején még élveztem is, de aztán amikor minden bizbasz kérdéssel hozzám fordult K., pl. milyen színű legyen a szalvéta?, Na akkor már baromira elegem volt, és ez a kérdés még csak szerdán hangzott el.

Kedden Maria Alejandra elhívott szalszázni. Naná, hogy mentem. Jött Csikó is. Fogalmam sincs, hogy kell leírni a nevét. De amikor mondtam neki, hogy lovacskát jelent a neve, megkért, hogy többet ne nevezzem így. Hahahaha :)


Na a szalszázásból a nagy melegben annyi lett, hogy benyomtunk egy fagyit, leültünk az utcán és éjfélig dumáltunk. Majd egy pacsival elbúcsúztam a “TöbbémárnemhívhatszCsikónaktól”, mert ő költözik vissza Üzbegisztánba. Na abban biztos vagyok, hogy őt a büdös életben nem látom többet, és egy percig se fogom bánni, bár jófej gyerek.

Én, Maria Alejandra és a "TöbbénehívjCsíkónak":
 

Szerdán mentünk balettra. Én, az okos Dóri, kitaláltam, hogy mennyenek csak előre, én majd megek a bicómmal, és akkor a REWE-ben (Osnabrückben a legnagyobb supermarket) többet tudunk bevásárolni, és azt az én kis Piroskámmal (igen ám, ez a becses neve) könnyebben hazateleportálom. Oké, ez volt csak a beetetős duma, mert végülis csak nem akartam egész végig 1 km/h –val baktatni. Szóval megvettünk mindent, többet mint kellene. Mert kérdem én: Minek egy szülinapi bulira 200 millió lufi? Na, és ki fogja azokat felfújni? Na ki? Hát én természetesen! :)

K. kitalálta, hogy jó lenne, ha hívnék segítséget, mert már hogy fogunk 9 gyerekkel, plusz Nurival elbánni. Először szóltam Maria Alejandrának, sajna ő nem tudott jönni. Így utánna Stephynek. Ő ráért, és örült, mint majom a farkának, hogy plusz lóvéhoz jut. Mint minden au pairnek a plusz babysitting nagyon nagy úr! Így aznap csütörtök délután találkoztunk a Mekiben, meghívtam egy vanílialötyire, mert szülinapja volt, és mivel elújságolta, hogy mekkora leárazás van az L&T-ben (amiról fogalmam sincs miért nem tudtam), így gyors kitérőt tettünk körülnézni. Természetesen beújítottam a Hilfiger kollekciómba egy újabb darabot, hisz utánam kiabált, hogy ott ne merjem hagyni. J Majd a lakásunk felé vettük az irányt. Bemutattam őket újra egymásnak, mert már találkoztak, de hát biztos ami biztos.

A csütörtök már mégjobban a bulitól volt hangos, plusz mégegyszer elmentünk bevásárolni. Mert kitaláltam, hogy rejtsünk el egy kincsesládát, meg pár feladatot, ami segítségével eljutnak a kincshez. Nos hát kincsesláda, meg kincs kereső útra mentünk. Én mondtam K.-nak, hogy menjünk a KIK-be, mert ott minden kis vacakot olcsón meg lehet venni. Csodák-csodája beleegyezett. Bár mondjuk nem értem mit akarok nekik spórolni, amikor nem kell! Na mindegy, vettünk egy csomó kis ajándékot. A lányoknak ( 7 csaj jön) egy-egy kis retikült, amiben matricák, hajcsatok, meg egy állatfigurás mini tusfürdő van. A fiúknak ( 2 ) egy Verdás dobozkát, matricával, vices zoknival meg egy jojóval. De akkor jött még a legnehezebb: Hol fogunk ládát találni? Hát találtunk egyet, egy baromi jót. Ilyen retro stílusú jaókoffer féleség, régi újságpapír a mintája, ami a régi Párizst az Eiffel-toronnyal ábrázolja. És N.-nek az Eiffel-torony a mindene. Amikor ezek Párizsban vannak, akkor minden nap el kell őt oda vinni. :)

Hát tök büszkék voltunk magunkra, hogy mindent megcsináltunk. Hazaértünk, mikor drága K. kitalálta, hogy süssek már egy próbatortát…grrrrr
Sütöttem. Végül beláttam igaza van, mert utána kisebb változtatással a pénteki bulira olyan málnatorát rittyentettem, hogy mindenki csak hűűűűű meg hááááá-zott. Naugye! :)
Aztán elérkezett a péntek. Egész délelőtt bútorhuzogatás, készülődés, a 200 millió lufi felfújása. Na nem, nem a számmal fújtam, hanem a matracpumpával! :)

Gyorsan kicsíptük magunkat, és vártuk a vendégeket. Stephy is megérkezett. Majd szép lassan a kölkök. Na de jesssus, hogy azok nekem ott mit le nem rendeztek…
Voltak nekik játékok, nagy zabálás, meg a kincskeresés. Tök büszke voltam magamra az ötlet miatt, meg persze a torta miatt is. Erre mikor megtalálták a kincsesládát benyögi az egyik: na akkor keressünk mégegyet….pfffff
Mindegy, örültem, hogy vége van, és verge elhúzott mindenki. Volt egy kissrác David, akinek amikor adtam a tortát azt mondja magyarul, hogy köszönöm. Képzeljetek el egy kis arany színű, göndör fürtös mini emberkét, annnyira édi volt. Búcsúzáskor meg azt mondta, hogy Viszont látásra. Kiderült az apukája Kolozsvárról jött, és pár szót tud magyarul, és tudták, hogy én magyar vagyok, így gyakoroltak a buli előtt egy kicsit. Na, így aznapra is volt valami pozitívum!

Gyertya elfújás és a naugye tortám:
 

 
Stephy Lillyvel és Yaellel:

Én Nuri babyvel:

K. kifizette Stephyt, én meg mosolyt kaptam. Nem lényeg, hogy aznap 13 órát dolgoztam.
Másnap mentem (inkább vánszorotam) a reggeli kávémért, amikor azt mondja. Tudod Dóri, este elgondolkoztam, hogy mennyire igazságtalan voltam, hogy neked nem adtam semmit, amikor egész nap dolgoztál. Én meg persze, mert ilyen esetlben persze annnnnyira jó fej vagyok, mondtam, hogy áááá dehogy nekem is vicces volt. Bezzeg azt nem tettem hozzá, hogy tegnap hogy elszídtam magamban, hogy nekem csak mosoly jutott… Na mindegy ez így függőben maradt, meglátjuk az elsejei fizetésemen látható lesz-e valami változás avagy sem...

Az utazás ezalkalommal simán ment. K.-nak jutottak a kölykök meg a cselló, nekem a babakocsi meg a bőröndök. Hamar elment az idő, végülis csak 3 óra. Kajáltunk egyet a vonaton, átszálltunk, amjd elbagtattunk ide.

Most várom, hogy mikor kajálunk, aztán elrakom magam holnapra, hisz kezdődik egy olyan hét, hogy ajjjajjjjj….

Szép hetet nektek, szebbet mint ami rám vár!

Megint csak egy "újraitt" :)

08. 14.

A visszautam:

Azt ugye már egypárszor említettem, hogy az Utazások Istene – már ha van - pikkel rám. SZóval meg se lepődtem, hogy most se ment minden simán. Miért is menne?! :)

Tehát apával Népliget, busszal Bécs, várakozás, majd repülővel Münster-Osnabrück.

Azt el kell mondanom, hogy a bécsi reptéren most jártam előszőr. Nem tudom, hogy nagyobb-e, mint a párizsi Orly, mert ott nem volt szerencsém körülnézni. De itt csak ámultam-bámultam… 

Több épületből áll és kb. 150 kapuig számoltam. Persze bénáztam, mert nem én lennék, ha nem… Egy csaj elirányított egy kisebb épületbe, ahol ha jól láttam a belföldi (osztrák, német) jártok voltak csak, és ez persze sokkal kisebb is volt, amolyan ferihegy 1 féle. Mivel volt egy csomó időm, így kiolvastam a szülinapi könyvem, kajáltam, mászkálgattam. 2 órával az indulás előtt becsekkoltam, majd átmentem a főépületbe, hogy átmenjek a beszálló váróba. Nem volt egyszerű, na. :)

Volt a kapu előtt egy ilyen vonalkód leolvasó izé, ahova repjegyemet kellett bedugni, és nana, hogy rosszul csináltam, mert nagyon becsipogott (meg is ilyedtem, hogy majd terroristának néznek, vagy mi), de odajött egy nő, megfordította, és így már átengedett a kapu.

Majd, hogy hű legyek magamhoz, eltévedtem “véletlenül” a Gucci, Versace, stb. “cukorboltok” körül.

Ja, és eddigi repüléseim közül, most az egyszer nem kellett levennem a cipőm, csak az övem, ilyen se volt még!

Beültem az osnabrücki géphez várók közé, amikor bemondták, hogy késik a gép fél órát. Majd fél óra múlva kezdhettük csak meg a beszállást. Az én ülésem a szárnyon volt, mint mindig a középső vészkijárat mögött. Mindig ide ülök, de most így is kértem, hogy oda rakjanak. Mivel nem volt tele a gép, sőt, félig sem, így választhattam, hova akarok, és nana, hogy megint ide kértem. Tudom, hülyeség, mert ha zuhanunk, tök mindegy, de valahogy akkor is nyújt egy kis biztonságot a tudat, hogy a vészkijáratnál ülök. :)

Amúgy most repültem először a FlyNiki-vel. Ha jól tudom ez az AirBerlin egyik leányvállalata, de a Niki Lauda tulajdonában van. Tetszett nagyon, legszívesebben mindig velük repülnék. Jó volt a kaja is, a bőrülések, meg hogy nem volt annyira zsúfolt a gép.

Még ilyen “kis” géppel nem repültem, eddig csak Boeingekkel, de ez egy Embraer gép volt, ami nekem új, így gyorsan el is olvastam róla mindent a gépen. 112 férőhelyes, de mi még 50-en se voltunk. 

Tök tetszett, hogy a stwerdaseknek nem ilyen kiskosztümös szerkójuk volt, hanem egy Levis farmer, meg egy pink ing, pink sapival.

Leszálltunk Osnabrückbe, zuhogó esőben. Rögtön eszembe jutott a Taft reklám: Budapest-szikrázó napsütés, Osnabrück- zuhogó eső… és a frizurának annyi… :)

A buszomat pont lekéstem, így 50 percet vártam a következőre, hazaértem, majd felcaplattam a családhoz. Gondoltam nem kulccsal megyek be, hanem inkább becsöngetek. Hát be is jött, nagyon meglepődtek. A kiscsaj pucér popsival repült rám, alig akartak elengedni. De aztán nagybátran kinyögték a várhatót: Mit hoztál? :)

Örültek mindennek nagyon. Ők is épp 1 órája értek haza Párizsból, szóval jól időzítettem. :)

Rendeltünk pizzát, apa borja melett pedig meséltünk kivel-mi történt.

08. 15. Hétfő

K. mondta, hogy aludjam ki magam nyugodtan, N.-nek úgysincs még ovi, így ráérek fél 11-re menni dolgozni. Természetesen nem ellenkeztem. :)

Elmentünk a játszótérre, főztünk, ettünk, kávéztunk, sütiztünk, csak repült az idő.

Jaaa, és N.-től kaptam egy kis ajándékot…..Csinált nekem egy sör-ketchup jégkrémet. Igen, pontosan, ahogy hangzik, olyan volt az íze is…grrrrrrr :)

08. 16. Kedd

Törpével elmentünk a szokásos szülő-gyerek reggelinkre. Kicsit bújt az elején, meg pitergett is, amikor elmentem kajáért, de aztán a végére ugyanúgy elszaladgált a kis barátnőivel, mint régen. Angelina (Ludda lánya. Baromi kis aranyos csaj, csak egyszem gyerek, így elég vad. Amúgy Angelina Jolie-ról kapta a nevét….hahahaha) amikor meglátta Y.-t, a nyakába ugrott, hogy szereti. Tök édik voltak! :)

Hazaértünk, főztünk, ettünk. Erre K. mondja, hogy reméli nem haragszom, de van egy feladata számomra. Mivel N.-nek a szünet alatt volt a szülinapja, és nem tudta megünnepelni az oviban, így holnap fogják….tehát süssek tortát, ha lennék olyan szíves.

Nem akartam olyan szíves lenni, főleg, amikor mondta, hogy olyan tekercset csináljak, mint a múltkor, csak 2-őt. Mindegy, lettem olyan szíves, bevásároltam még délután, csak tojást nem vettem, így azért mégegy kört meg kellett járnom.

Nekiálltam, mindenkit kiküldtem a konyhából, mert tök ideg voltam, hogy most szépnek kell lennie a sütinek, így tuti elrontom. Hát sikerült is. Megtöltöttem tejszínnel, meg meggyel a csokilapot, épp elkezdtem feltekerni, amikor kiordítottam K.-nak, hogy jöjjön be, kell a lelkierő. Jól kiröhögött, de segített. Tekerem az elsőt, bum félbetörik, nem baj, közös erővel feltekertük, majd K. rakott rá 1 kilo porcukrot, hogy elfedjük a törést. Nekiállok a másodiknak, na az meg 2 helyen törött el, újabb 1 kilo porcukor…

Ahogy anya mondaná “csokító, ronda, de finom!”… na pont ilyenek lettek a sütijeim. :)

08. 17. szerda

Lecsót csináltam, amit amennyire régen imádtam, most kb úgy utálok. Nem is ettem belőle sokat. Viszont olyan álmos voltam egész héten, hogy egy csomó kávét ittam.

Elmentem a belvárosba (ez de hülyén hangzik, hisz a belvárosban lakunk), és olyan gyomorgörcs jött rám, hogy muszáj volt leülnöm. Úgy éreztem, hogy valami összenyomja a gyomromat, és kifele löki, de a hasam meg fel volt teljesen puffadva. Tudom, tudom, mindig puffadt a hasam, de most extrán az volt. Nagyon, nagyon fájt. Meséltem később K.-nak meg D.-nek, erre ők teljesen kikeltek magukból, hogy miért nem telefonáltam, meg ha mégegyszer előfordul azonnal megyünk  a kórházba. Na hát én csak pislogtam, hogy így le lettem teremtve, amikor végülis csak nekem akartak jót.

08. 18. csütörtök

K. kitalálta, hogy menjünk el shoppingolni délelőtt, mert hogy ő aznap fél órát állt a szekrénye előtt, és semi olyat nem talált, amit szívesen felvenne. Nem akartam neki mondani, hogy ha netán rendet raknál találnál valamit… meg hogy minek vasalok, ha csak beb*szod a szekrénybe…

Mindegy elindultunk, tök jó volt, mert rajtam a kendőben Nuri aludt, a babakocsiban Y., így elvoltunk nagyon. Bevonultunk a mozgássérült próbafülkébe, ami akkora, mint egy ház, és nyomta nekem a divatbemutatót. Néha kimentem más színűért, vagy nagyobbért-kisebbért.

Aztán elgondolkoztam, hogy ahhoz képest, amikor idejöttem hogy nézett ki K., meg a mostani K. között mekkora különbség van. Azelőtt tiszta hippi volt: szakadt farmer, fekete polo. De szerencséjére ideértem, és tele van a szekrénye csini rucikkal, meg divatosakkal, amik sokkal jobban állnak neki. Sőt aznap kibuliztam nála még 2 rózsaszínes felsőt is, ami valószínűleg baromira elüt a fekete ruhatárától. :)

Délután én is elmentem egy kicsit vásárolni. Nem így terveztem, de bevásároltam az outletben rendesen: 2 farmer, 1 felső, 1 ing, 1 pulcsi, 1 szandi, 1 sapi ajándékba, 1 póló ajándékba, meg egy pendrive is kellett, mert az enyém nincs meg. 

Épp az egyik üzletben összefutottam Rékával is, elmentünk a Panorámába sörözni-beszélgetni. Meg is beszéltük, hogy másnap majd átugrok hozzá este, onnan folytatni, ahol abbahagytuk.

08. 19. Péntek

Hááát mit ne mondjak, nagyon örültem, hogy vége a hétnek. Ilyenkor ha hazalátogatok, és visszajövök akkor mindig ilyen nehezen és lassan megy az első hét.

Végülis nagyon említésre méltó nem is történt. Talán csak annyi, hogy átugrottam este Rékához 2 pizzával felszerelkezve. Kaptam tőle a szülinapomra egy kupont, ami 2 személyre szól, és a Maximmiam étteremben lehet leenni. Jól hangzik, nem? :)

08.20. szombat

Mint általában a szombat koránkeléssel kezdődik (8:45), mert ilyenkor szoktam Jennaval skypeolni. Nála ez délután 5 óra. Kipletykáltunk magunkat, ami jó volt persze, mint mindig, hisz már vagy 1 hónapja nem tudtunk beszélni. Mindig jókat nevetek rajta, mert nem tudja használni a németét, és amikor velem beszél, akkor akkora hülyeségeket mond…na jó nem csodálom, kb ilyen lehettünk a kezdetekkor, amikor idejöttünk, meg valószínű ilyen leszek én is, ha már nem Németországban élek. Mindegy, azért vices. :)

Délután kávézni voltam R.-val, és arra lettünk figyelmesek, hogy az utcákban egy csomó helyen ülnek kirakott saját székekkel. Mert ugye kezdetét vette este 8-kor az éjszakai Flohmarkt, azaz amiben igazán otthon vagyok: a TURIIIII!!! J

Mondanom se kell, hogy én már 7-kor az utcákat jártam kincseket keresve.

Ma néztem az újságban, hogy kb. 3 km-nyi volt a kirakodás. Mindenki foglalhatott magának helyet, vittek ki asztalokat, székeket, és a saját megunt cuccaikat árulták. Volt ott minden, babakocsitól kezdve, ruha-cipő-táska-bőrönd, tányérok-poharak-kanalakon át egészen az elektromos cuccokig. Hűen magamhoz jól bevásároltam. Nem voltak szinte használt cuccok, de azt is olcsón adták, plusz alkudni is lehetett. Este 7-től egészen hajnali 2-ig ottvoltam. Kib*aszottul élveztem, de nagyon megfájdult a lábam, és szerintem nem is voltam minden kis utcában. Nagyon vices volt, hogy 9-kor már sötétedett, és mind a vevők, mind az eladók kis bányászfejlámpákkal mászkáltak, hogy ez nekem nem jutott eszembe… :)

08. 21. Vasárnap

Hát akkor megint egy hete itt. Ma végre kialudtam úgy-ahogy magam. Vasaltam kb. 8 mosásnyi ruhát. Na itt megjegyezném, ha esetleg egy kezdő au pair olvas, hogy nehogy, ismétlem nehogy megemlítsd, hogy tudsz vasalni!!!!!!!!!!!! Annak idején én még erősködtem is, hogy de én vasalok (mert ők semmit se vasaltak előtte), mert úgy praktikusabb elpakolni, szebb a ruha, stb… Ráb*sztam….

Mindegy, 3 órát vasaltam, közben sorozatokat néztem, meg anyuval skypeoltam, szóval azért elfogyott.

Nem tudom, hogy jövőhéten hogy fogok írni, meg utána, mert újra irány Berlin! Azt hiszem vasárnap indulunk, és egy hetet maradunk. Szóval az is lehet a következő bejegyzésem (miután visszajöttünk) úgy fog kezdődni, hogy mennyire fáradt vagyok, stb.

Na jó, nem sajnáltatom ám magam, mert tudom, már vagy milliószor írtam, hogy mennnyire szeretm Berlint….de hát tudom mi vár rám ott…

Addig is a zene az kell (azért ez, mert egész héten Roswell-t néztem):

http://www.youtube.com/watch?v=3WdnddtsJo8&feature=related 

Záróbejegyzés

Gondoltam írok még egy gyors bejegyzést, amolyan - Viszlát Németország, 3 hét múlva jövök – érzéssel. :)

Ott hagytam abba, hogy jajjdejó alig kell dolgoznom. Nos hát ez a hétvégére megdőlni látszott. Túl voltak a pénteki koncerten, és készültek a maira, ami már egy teljesen más darabokból álló koncert lesz, sőt még az elsőhegedűs se Sonja, hanem Birgit lesz. Róla már meséltem, nagyon aranyos csaj. Épp mesélte, hogy szeretne ő is egy au pairt, de a férje nem engedi neki. Amúgy teljesen kivan emiatt, hogy a gyerek nem marad meg a KITA-ban, ez olyan ovi féle, ahol kevés gyerekre vigyáznak (kb. 5), és kicsik vannak csak ott napi kb 3 órára.

De vissza akkor péntekhez. Kicsíptem magam, összeszedtük a kölyköket, és irány a Radicalsystem….hahaha….tényleg így hívják a helyen. A Spree partján van a múzeumok szigetén. Nagyon kis klassz hely volt amúgy. Daniel elvitte a gyerekeket, Kathrin bement átöltözni, én meg átvettem a VIP jegyemet és iszogattam egy colát, amíg kezdődött a koncert. A jegyátvételnél már rutinosan betűzve mondtam a vezetéknevem, mert akárhogy ejtettem volna ki, sosem értik meg. :)

A koncertterem olyan volt, hogy tele volt a lelátó hatalmas párnákkal, sőt a színpad se egy dobogón volt, így ott is voltak párnák. Voltak akik feküdtek, úgy hallgatták a koncertet.

És jjjaaaaaaaj annnyira jól játszottak. Először egy Mozart 3 részest, majd egy Schubertet, ami iszonyat nehéz. Igazából nem is értem, hogy hogy tudta Kathrin ilyen jól eljátszani, amikor 4 hete szült, ideje se ereje nem volt gyakorolni, és akor kirukkolnak egy ilyen koncerttel…..komolyan le a kalappal, ők már nagyon profik. A közönség négyszer tapsolta vissza őket.

A koncert után, még maradtunk egy kicsit beszélgetni, iszogatni, meg itt voltak D. kollegái is Osnabrückből. Egyszer csak Yaeli fogja magát, kipattan az ölemből, odament egy pasi mögé, és egyszerűen beleharapott a hátába és rötyögött. A pasi átranézett, majd le, és csak tátotta a száját. Sajna csak én láttam, de rögtön meséltem nekik, odanéznek a pasira, ő meg annnnyira röhögött... :)

Szombat és vasárnap Ali stúdiójában voltunk egész nap, és 10-től 4-ig, Daniel 4-től –ig volt a gyerekekkel. Persze tartottunk egypár “szoptatós szünetet” Nurival, de azért kemény dió volt na. Láttam K.-on is, hogy nagyon nehezen szakad el a babyétől, ami érthető. Így visszanézve baromi büszke vagyok magamra, hogy így elbírkóztam három gyerekkel… :)

Csináltam is pár képet:

 

Azt még el akartam mesélni mindenképpen, hogy igaz volt olyan alkalom, hogy főztünk valamit, de nagyobbrészt étteremben ettünk, vagy rendeltünk. Ezt imádom bennük, hogy minden nap mast eszünk: kínai, thai, görög, olasz, spanyol……

Egyik nap pl csak D.-el kajáltunk salit, de nem volt villánk, szóval kézzel ettünk, hát képzelhetitek hogy néztünk ki utána…

Hétfő az indulás napja volt. K.-nak 9-re volt időpontja dokinál varratszedésre, 10-től 2-ig meg még próba volt. Mi meg Daniellel elmentünk a bevárosba egy barátjával reggelizni. A pasiról annyit kell tudni, hogy orosz, baromi választékosan beszél, de elég erős akcentussal, és egy kicsit őrült. Legjobb példa rá, hogy a 3 éves Porsche Cayanne-jét azért cserélte le egy újra, mert túl világosnak találta a bőrüléseket, és bántotta a szemét….hát nem tudom ti hogy vagytok vele, de egy Porsche Cayanne ha akarja nyugodtan bánthatja a szemeimet, ha magaménak tudhatom…. Amúgy D. szerint nyugodtan elmondható róla, hogy a világ legjobb kísérő zongoristája, plusz mellette professzor a berlini egyetemen. Szóval nagy agy! 

Nagyon kedves volt, meghívott engem is egy kávéra meg egy tésztasalira (imádom) meg vicces, vagy ikább gyakran nevetséges. D.-vel már a végefelé nem mertünk egymásra nézni, mert mindegyikőnkön ott volt a nevető roham. Később amikor beszálltunk a kocsiba, na akkor aztán jól kiröhögtük magunkat a pasin. :)

És nagy-nagy nehezen útnak indultunk Weimar felé. Hosszú út volt, meg is álltunk kajálni, majd olyan 7 körül oda is értünk. Szállunk ki a kocsiból, és csak tátottuk a szánkat. Baszki, én voltam már a Hilton szállóban Berlinben vacsorázni, na hát ez emgközelítette az egyszer biztos. Szó szerint vörös szőnyegen léptünk be a hotelbe, a londíner (így kell ezt írni?), már vitte is a csomijainkat.

Este végre nem zuhanyoztam, hanem befeküdtem a kádba, és csak áztattam magam, mennyei érzés volt.

Másnap reggel nem kellett dolgoznom, így egy kis városnézésre indultam. És total letaglózott, hogy mindenhol Liszt Ferenc képe virít, vagyis ahogy ők mondják Franz Liszt. És teljesen azt gondolják, hogy Liszt az övék volt. Na ezen tök kiakadtam, és meséltem is később a szülőknek, mire ők kiröhögtek, hogy ezen kiakadok. De hát könyörgöm Liszt Ferenc MAGYAR!!!!!!!

Szóval a recepción kaptam egy várostérképet, a pai beixelgetett egy csomó mindent, és útnak indultam. A belváros nagyon szép, tele öreg épületekkel. Beethoven, Schiller, és még sok NAGY élt ebben a városban. Nézelődtem, vettem egy-két ajeszt, majd elültem megreggelizni egy kávézó teraszára. Az ilyet imádom, amikor kellemes idő van, iszogathaom a kávém, nyugodtan rágyújthatok, és nincs semi gondom, csak hogy élvezzem a napsütést. :)

Dél körül indultunk tovább Kiedrichbe. Megint megálltunk útközben egy Burger Kingben. De ez az út most valami borzalmas volt nekem. Bedurrant a szemem a légkonditól, megfájdult a fejem a hülye Mozarttól, amit hallgatni kellett. Na ezt úgy képzeljétek el, hogy üvölt a zene, mint a fene, D. vezet, közben énekel (nem halkan), plusz VEZÉNYEL!!! Besz*rás, mi?!

Nagynehezen ideértünk, és megint egy klassz kis hotelban kaptunk szállást. Ezt előre nem ismertük, mert a fesztivál bérelte ki. Egy nagyon modern épület, tele minden földi jóval.

A szobám is nagyon tetszik, és itt még a net is tök gyors. :)

A falu amúgy a Rajna mellett van, és itt készítik Németország legfinomabb borait. Állítólag itt a Rajna-völgyben a legkedvezőbb a fold a szőlőknek, és valami iszonyat nagy szőlőföld kilométerek vannak.

Ma reggel 9:15-től dolgoztam 14:15-ig. K. próbált a kastélyban, ahol a koncert lesz/van, mi pedig a parkban voltunk. Azóta szabad vagyok. Kérdezte K., hogy van-e kedvem ma a koncertre, mert akkor hoz megint VIP jegyet, de mondtam, hogy ha nem gond, ma jól ki akarom inkább aludni magam. Azt mondta persze semi gond, teljesen megérti.

Szóval a mai estém arra van szánva, hogy sz*rrá izguljam magam a holnapi út miatt, és hogy elvileg kipihenjem magam! :)

Holnap már negyed 8-kor indulunk Miriammal és MArgaretával Wiesbadenbe. A fesztiválszervezőktől visz minket egy kocsi. Ők mennek tovább Berlinbe, én meg Frankfurtba.

Szóval holnap ilyenkor: HELLO MAGYARORSZÁG!!!!!!! :)

Az a cím, hogy nincs cím :)

Sajnos nem tudok most semi érdekeset írni, semmi, de tényleg semi érdekes nem történt a két hét alatt.

 Egy új családikép:

 

Csak a szokásos programok a kölykökkel megspékelve a szombati piaccal, amit mindannyian imádunk.

Ez úgy zajlik, hogy megbeszéljük, hogy akkor 11-kor indulunk, én odaérek hozzájuk fél 12-re, mert tudom, hogy a fél óra késés az a minimum náluk, majd nagy nehezen délben elindulunk. Bekajálunk mindenfélét: frissen sült péksütiket, házikészítésű sajtot, olivabogyót, és leöblítjük frissen facsart narancslével, vagyis én mindig répát választok. Körülbelül elvagyunk 1-2 órát ilyenkor, de ugye érthető miért is. :)

Vasárnapra úgy volt megbeszélve, hogy akkor 11-kor indulunk Berlinbe. Én már előre megsaccoltam, hogy 1 óránál előbbb tuti nem lépünk ki az utcára, de hogy még fél 4-kor is otthon voltunk…

Na szóval 10-re átmentem, hogy segítsek az utolsó simításoknál. Háááát még egy bőrönd se volt megpakolva, a gyerekek a kádban, a lakás romokban… Legszívesebben visítva menekültem volna. De nem, összepakoltam a konyhába, csináltam kaját az útra, kiszedtem a kölyköket, felöltöztettem, megreggeliztettem, levittem a szemeteket (papír szemét, bio szemét, konyhai szemét). Aztán mire minden kész lett még néztem az ablakbl, hogy hogy szerencsétlenkednek a tetőcsomagtartóval. Felhívtam anyukát, hogy jöjjön fel a gyerekekhez, majd én lemegyek segíteni. Nos apuka bepakolt abban a dobozba 3 bőröndöt, plusz a babakocsit szenvedte éppen be. Mondtam neki, hogy talán próbáljuk meg a csellót betenni meg a babakocsit, mert az úgy könnyebb is, meg el is fér. Csodák csodája igazam lett… és verge valahára fél 4 után pár perccel el is indultunk. 

Hát nem mondanám az auto valami baromi nagynak (VW Caddy Life), de olyan kicsi se.

Apuka ült elől, mellette 3 bőrönd az anyósülésen. Középen Noemi – Nuri – Kathrin. Leghátul meg én Yaelivel. A lábamnak nem jutott sok hely, de azért elvoltunk. Az út 500 km volt, féluton megálltunk egy Burger Kingnél kajálni, majd este 9 után értünk ide.

Azt ugye írtam már, hogy lakást béreltek, ami elég klassz helyen van, Charlottenburgban, ami a kedvenc részem Berlinből, Miriamék is ezen a környéken laknak.

A lakás kicsi, de jól felszerelt, van egy szoba nekem, nekik, egy konyha meg egy fürdőszoba. Megnéztem az árát 64 € / személy / éjszaka. Azt mondják olcsóbb, mint a hotel, de hát nem hiszem én azt. :)

 Egy kicsit kupi, de ki lehet venni:

A munkarend a következő: én délután fél 3-ig szabad vagyok, egyedül vagyok itthon, oda megyek, ahova akarok, ami tök jó, mert sokáig aludhatok, meg hát imádok egyedül lenni azok után hogy tudom pár ora és szédduran a fejem a visitozástól. Utána hazaérnek, ebédelünk, majd elmegyek a 3!!! Gyerekkel a játszótérre, 6-ra hazajövünk, bevásárlás, vacsi, aztán alvás. Ha meg rossz az idő, akkor a szobámban ugrálnak az ágyon, vagy csak játszunk valamit, mag Kathrin az ö szobájukban gyakorol.

Egy délután Noemivel:

 

 Annyira nem megerőltető, csak amikor Nuri sír, és már minden trükköt bevetek (ami körülbelül a 3 pózt jelenti, ahogy fogni tudom), akkor már én is ideges vagyok, de hát érthető, az anyukáját akarja. Amúgy tök jól elvagyunk, egyszerűen imádom, és szerintem ő is engem (bár nem mondja valami gyakran :)), mert hamar megnyugszik nálam.

Itt például elaludt rajtam mesenézés közben:

 

Pénteken lesz Kathrinnak egy koncertje, szombat vasárnap meg nagy hajtás lesz, mert megint lemezfelvétel, majd hétfőn megyünk Weimartba, onnsn tovább Kiedrich am Rheingauba, majd indulok egy hét múlva haza……..

  Ha már innen nem is, legközelebb ha visszaértem augusztusban írok!
Szép nyarat nektek!!!!!

http://www.youtube.com/watch?v=TCQz4swKqWI