Ezen a héten nagyon közel kerültem a "pokolhoz", viszont hál' Istennek a "menny" közelében is jártam. Persze ezt csak képletesen értem... :)
Most olvastam Reni blogját ( http://kicsironini.blogspot.com/2011/04/mit-is-mondtunk-latszatroligen-valoban.html ) , amiben tökéletesen leírja, ami bennem már hetek óta érlődött. Az, hogy én nem házvezetőnő, nem takarítónő, nem szakács és nem a gyerekek anyja vagyok!!!!! Mert bizony nagyon gyakran mindegyiknek érzem magam egyszerre. Volt olyan nap, hogy szegény kis Törpémmel ok nélkül ordibáltam a konyhában, pedig az ég világon semmit sem csinált, csak egyszerűen úgy felgyűlt bennem a feszültség, hogy muszáj volt valakin kieresztenem. És ugye ez a személy mindig az, akit a legjobban szeretünk vagy/és aki egyáltalán nem érdemli meg. Yaeli esetében mindkettő. Szegénykém csak nézett azokkal a hatalmas gyönyörű szemeivel, és nem értette, hogy miért bömbölök (mert szó szerint az csináltam). Mindig van olyan időszak, amikor csak gyűlnek-gyűlnek az apró kis jelentéktelen, de mégis valamilyen szinten jelentős dolgok, és addig-addig tartom magam, amikor egy pillanatban csak egyszerűen kitör belőlem, és nem bírom abbahagyni a hisztit, a sírást...egyszerűen nem megy. Ezesetben Kathrin bejött a konyhába (mert épp főztem), kérdezgette mi a bajom. Én persze kicsit fennhangon rávágtam, hogy semmi. Ezt persze ő nem hagyta annyiban (pedig tanácsos lett volna), hogy ő pedig látja rajtam, hogy valami bajom van, mondjam. Még meg is ölelgetett. Nem válaszoltam semmit, nem tudtam. Felkapta Yaelt, mondta, hogy akkor ők most elmennek Noemiért az ovodába, menjek szívjak el egy cigit!!! Utálják, hogy dohányzok, szóval eléggé lestrapáltnak nézhettem ki... Megfőztem, megterítettem, és otthagytam egy cetlit, hogy sajnálom, de nem vagyok éhes, de nekik jó étvágyat kívánok!
Elszívtam pár szálat, ittam sok vizet, arcot mostam és 2 óra múlva visszamentem. Mert tudtam, ha egyedül gubbasztok a szobámban, attól még nem lesz jobb. Meg hát sok okos ember mondta már, hogy a szomorúságra nagyon jó gyógymód a gyerek nevetés. Így is lett!
Biztos vagyok benne, hogy sok au pairrel előfordult ez már. Amikor Lisanak elmeséltem, ő azt mondta nála volt, hogy 1 hétig így viselkedett Franzival, pedig aztán ő sem csinált semmit. Utána meg nem győzte ölelgetni, puszilgatni, ahogy én is Yaelit!
Ne gondoljatok nagy gondokra, tényleg csak apróságok. Pl, ki nem állhatom, amikor Daniel kiveszi a tejet a hűtőből, önt a kávéjába, majd elsétál. Egy pici mozdulat, és mégsem teszi vissza a hűtőbe. Vagy a másik, amitól baromira kiakadok, hogy ott az a mosogatógép, és miért nem tudják beletenni a tányérjukat, miért hagyják az asztalon?! A törölközőkről nem is beszélve, amiből 20 minimum hever a fürdőszobában. Senkinek semmi fogalma, hogy melyik kié, csak én ismerem meg az enyémet. Bár olyan is volt, hogy csurom víz volt, mikor fürödni mentem..... De ez utóbbit még magyarázhatom azzal, hogy ők művészek, és úgymond, ahogy Lisa is szokta mondani Daniel esetében: ott vannak, de nincsenek ott! :)
Tudom, hogy toleránsnak kell lenni, és az idő nagyrészében baromira az vagyok, hisz minden sz*rt elpakolok utánnuk, csak ilyenkor néha telik be a pohár, de iszonyatosan!
És amikor szólok Kathrinnak, hogy légyszi, ha a játszótérről jöttök haza, akkor borítsátok ki a cipőtökből a homokot a ház előtt, akkor aztán úgy néz rám, mint egy idiótára, aki bele akar szólni a dolgába. Még jó, hogy megteszem, hisz ő inkább hetekig gyalogol a fürdőben a homokban, meg az egész lakásban, addig amíg én nem takarítok (megjegyezném: az sem az én munkám)....de erre is van magyarázat, mint mindere: nagy valószínűség szerint ez a homok tengerparti érzést biztosít nekik! :)
Mindegy ennyi a panaszkodásról!
Természetesen az még tetézte a bajom, hogy Lisa elment. A hét minden napján, amikor egy kis szabadidőnk volt, együtt voltunk. Délelöttönként is a gyerkőcökkel játszótérre jártunk.
Csütörtökön takarítás után is hozzájuk siettem a bucsúvacsira. Annetól, a ház tulajdonostól, kaptam egy kb 20 cm magas csokitojást ajándékba. Amikor hazaértem vitte is ki a kertbe a gyerkőcöknek, és ők hatalmas "wow" "hűűűűű" meg "haaaaa"-k közepette, mint az éhes kis oroszlánok tépték zafatokra az ízléses csomagolást, és tömték magukba a csokit. Haláliak voltak, de azért örültem, hogy ilyen nagy, mert normális esetben nem maradt volna nekem.
Szóval vissza a csütörtök estére: nagyon jól éreztem magam, sokat ettünk, ittunk, beszélgettünk, és azt hiszem 2-re kerültünk ágyba Lisaval, mert ugye ott aludtam. Odadtam neki még egy levelet, és mondtam, hogy azt csak Osnabrückön kívül olvashatja el, plusz egy-pár képet rólunk, a családról, a gyerekekről. Én pedig kaptam egy görög öngyújtót. :)
Még a vacsinál, amikor Lisa felment lefektetni Johant, meg Franzit, beszélgettem kicsit Anjaval meg Jürgennel. Nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy most már én is egy rész vagyok a családjukból, és szeretnék, ha úgy is átmennék, hogy nem Lisa miatt, hanem hozzájuk. Ez nagyon nagyon jól esett!
Az ajtó elött egymás nyakába borultunk búcsúzáskor, és el kezdte mondani, hogy szeret, sosem felejt el, és mindig lesz egy kis helyem a szívében, stb. Persze, hogy nem bírtam sírás nélkül. Mondtam, hogy ezt most hagyjuk, ne búcsúzzunk, mert látni fogjuk még egymást, sokszor...és elindultam haza gyalog. A 20 perces út végére elapadtak a könnyeim, nem tudtam többet sírni. Hazaértem ittam egy kávét, majd indultam a kölykökért, mert ugye a munkaszüneti nap az au pairre nem vonatkozik.De nem is bántam, mert tudom, ha egyedül lettem volna, akkor biztosan magamba burkolózok, és csak Lisa miatt keseregtem volna. Így meg tök jó volt, sokat játszottam. Noemi meg Yaeli is nagyon édik voltak!
Vacsira spárgát csináltam (a héten harmadszor ettünk :), mert azt eddig mindig Kathrin csinálta, és meg akartam tanulni. Nem nehéz, és tök jól ment szerintem. Legalább is ízlett nekik. :)
Kaptam új mobilt is (Nokia E61i), mert ők vettek újat maguknak, én meg megkaptam a régit, szóval a számom is új lett.
Szombaton nem kellett volna dolgoznom, de hát gondoltam jó kis szórakozás lesz húsvétra készülődni, meg Kathrin is tud egy kicsit dolgozni. Hát úgy sikerült, hogy ő elment a piacra bevásárolni Yaelivel, én meg otthon maradtam Noemivel tojást festeni. Leragasztottuk az egész konyhát újságpapírral, és nekiálltunk. Baromira élvezte, és én sem kevésbé. Után amíg összepakoltam (és nézegettem, hogy azért mégis sikerült jócskán összefesteni a szőnyeget), addig beraktam neki az Emily Erdbeere-t (magyarul asszem Eperke) magyarul (még karácsonykor vettem neki otthon), amire szerencsésen el is aludt. Átcipeltem a hálóba, az ágyba, amíg én feltakarítottam a konyhát rendesen, a fürdőt, meg a gyerekszobát.
Kathrin is hazaért Yaelivel, és kipakoltam a konyhába a cuccokat, Kathrin elment dolgozni, Yaeli aranyszívem meg elaludt evés közben az asztalnál. :)
Így őt is átcipeltem a hálóba, amíg megfőztem a tonhalas tésztát ebédre, meg kiteregettem a ruhákat. Kathrintól ismét kaptam egy nagy csokor virágot. Úgy szeretem az ilyen apró kis figyelmességeket, ettől mindig jobb kedvem támad! :)
Hazaért Daniel is a próbáról, megebédeltünk, majd nekiálltunk sütit sütni. Tök jó volt, hogy mindent együtt csináltunk. Mondtam is Kathrinnak, hogy most nem is érzem magam úgy, mint ha nem a családommal lennék. Erre úgy megörült, hogy jól megölelgetett. :) Na, ezt nem úgy értem, hogy nem szeretnék már baromira otthon lenni, mert de!!! :)
Szóval az úgymond szabadnapomból dolgoztam 10-től délután 5-ig!
Este fürdé után még átvittem, és kikészítettem az ajándékokat.
Ma pedig egy hatalmas piknik keretében a kertben reggeliztünk. Amíg Kathrin eldugta a tojásokat kertben, addig felöltöztettem őket, mert mindegyik azt mondta, hogy "schiky" (csini) akar lenni. :)
A gyerekek keresték a csokikat, mi meg egy pohár bor mellett ettük apáék jó kis házi készítésű sonkáját és kolbászát. Noemi majdnem egyedül megette a sonkát, mi meg Daniellel a fél rúd kolbászt. :)
Én kaptam Kathrin anyukájától egy aranyos kis csokinyulat, meg egy kis táskát, emi tele volt csokitojásokkal. Természetesen nagyon jó minőségű svájci csokit, aminek aztán semmihez sem fogható íze van. Kathrinéktól meg egy szép kis piros estélyi táskát. Annak nagyon örültem!
Tudom röhely, hogy zárásnak ezt a videót választottam, de nekem nagyon tetszik, ahogy a lány énekel:
http://www.youtube.com/watch?v=IkcoUz2uwis
u.i.: Elfelejtettem múlthéten írni, hogy 12.-én volt az 1 éves évfordulónk a családdal. Csináltunk úgy betegbiztosítást nekem, valamint csütörtökön, amikor hazaértem a suliból ez várt az ajtóm előtt:
