Újra Osnabrückben...
3-kor elmentek Juliáék. Azért egy kicsit rossz volt, nem bírom én ezeket a bucsuzkodásokat. Sőt: UTÁLOM! Megígértem, hogy meglátogatom majd őket, ha máskor nem is majd egy Oktoberfesten, ők meg elígérkeztek egy balatoni nyaralásra. :)
Teljesen üres lett a lakás, kivéve azt a szobát, ami Kathrinéké, szerintem oda még majd az új lakók se mehetnek be. Itthagyták az ágyukat, így mégse a földön kellett aludnom, még jó hogy nem fért volna be az új lakásukba.
Délután elmentünk a kölkökkel sétálni. Mivel Noemi egésznap lázas volt, így ő azonnal elaludt, aminek örültem, mert különben nagyon nyűgös volt egész nap. Bementem egy szuvenír boltba, hogy megvegyem a következő képeslap adagot, és jól leragadtam egy órára. Hogy mennyi hülyeség van ott... Amitől majd' hátast dobtam azok az állítólagosan hitelesített "Fal maradványok", na ki hiszi ezt el? És ki hitelesítette? :)
Sajna nem volt nálam a fényképezőgép, pedig elsétáltam a kedvenc templomomig a "Szuvasfog-ig", láttam a Hard Rock Cafét is. De hát ilyen az én szerencsém, hogy a gép mindig nálam van, de ha egyszer nincs, akkor tuti szükségem lenne rá!
Visszaértünk, Noemi meg tök idegbeteg lett. Szegényt Yael úgy lelökte az ágyról, hogy fejre esett, és vagy 5 másodpercig nem nyikkant, aztán rákezdett a bömbölésre. Hát eléggé bepánikoltam, hívtam rögötn Kathrint, a nagyobbikat meg otthagytam. Kathrin rendesen kikérdezett: milyen a gyerek szeme, érdeklődően néz-e dolgokra, nevet-e már, stb... Mondta, hogy ha hirtelen fáradt lesz, vagy elkezd hányni, akkor üljek azonnal taxiba, és menjek a kórházba vele. Hál' Istennek nem lett baja, de nagyon megijedtem. Noemit rendesen lekiabáltam, nagyon nagyon mérges voltam rá, és nem is foglalkoztam vele. Utólag kicsit bánom, hisz nincs tisztában vele teljesen mit csinált, de abban a pillanatban eldurrant az agyam, és csak hagytam sírni. Mindegy, már túl vagyunk rajta...
Ma meg Yael lett beteg, elkapta Noemitől a lázat, szegénykém nagyon odavan. Csak fekzik, és néz, ha otthagyjuk egy pillanatra már sír. Nagyon sajnálom.
Ez egy ilyen 2 nap volt.
Írt ma végre Birgit is (a régi caládtól) egy emailt, hogy sajnálják, hogy nem írtak, de nehéz időszakon vannak túl. Május óta, amikor megtalálták Felicitas második agytumorját, járják az orvosokat, azt írja, az ország szinte összes specialistájánál voltak. A tumor nem nagy, és nem is nő, ami jó hír, viszont nem lehet műteni, mert rossz helyen van. Így csak várnak az orvosok, de ők nem értik mire. Nehéz ügy!
Írta, hogy a gyerekek még emlegetnek, Felicitas megtanította Conninak, hogy nem Dia (ahogy a pici mindig hívott) a nevem, hanem Dóri.
És nagyon szeretnének velem találkozni. Hát ennek nagyon örülök, én is szívesen találkozom velük. És annak is örülök, hogy nem felejtettek el, sőt még emlegetnek is!
Ja, és egy jó hír a végére, megvettem a repjegyet, 23.-án repülök, 6.-án meg vissza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése