hazaút, meg a vissza

Hello újra!
Csak azért írtam ilyen régen, mert otthon voltam, de ezt úgy is tudjátok, hisz veletek voltam! :) SZóval, ha van esetleg olyan olvasó, aki nem a családomból kerül ki, akkor inkább ők olvassák a bejegyzésem első felét, hisz ti otthoniak már úgyis tudjátok!

Szóval a hazaút:
Mivel meglepit akartam a családnak, így a beígért 23.-a helyett, 19.-ére vettem meg a jegyet. Aznap reggel még karácsonyoztunk, kaptam az itteniektől egypár Esprit zokni, egy Esprit pihe-puha (bár egy kicsit kicsi) köntössel. Benyomtunk egy előzőnap készített csokitortát, hívtak nekem egy taxit, és meg is kezdtem ezzel a hazautat.
Amikor a jegyet vettem, szólt a bácsi, hogy késik az előbbi vonat, tehát ha papíron már el is ment, ő még tud rá jegyet adni, mivel még 10 perc mire ideér. Nagyon megörültem, hogy ilyen jól kezdődik az utam, hisz már napok óta esett a hó, és folyton az előrejelzéseket nézük. Még regisztráltam is egy sms küldőre a reptértől, ha netalántán törölnék a járatom ne induljak el hiába. Szóval a vonatom még mindig késett, de így is időben voltam, délben szálltam fel rá. Kis késéssel értem Dortmunba, ott megkerestem az Airport Expressz buszát, azzal kimentem a reptérre, és szépen törökülésben, laptoppal az ölemben leültem a nagytábla elé, nehgy valamiről le is maradjak. Volt még időm, ekkor még csak 3 óra volt, a gép pedig fél 8-kor szállt fel, vagyis szállt volna... Arra lettem egyszer csak figyelmes, hogy körülöttem egy magyar lányok csoportja b.... megol. Felnézek a táblára: Budapest és London törölve......
Na akkor aztán nagyon besz...tam, hogy mi lesz. Odabattyogtam az információhoz, hogy ilyenkor mit kell tenni. Kaptam egy papírt, amin az áll, hogy tudom visszaígényelni a jegyem árát, vagy másik gépre cserélni. A következő kedden ment volna, de az említett magyar lány csoport lefoglalta az utolsó jegyeket, tehát csak 26.-ára volt még jegy....
Felhívtam Kathrint, jó akkor keresnek vmi lehetőséget. Után hívtam anyát, persze akkor már semmit sem tudtam csinálni, csak sírni. Hála anyának meg lett oldva minden.
A szomszéd kamionsofőr jött Straulingig, "csak" oda kellett lejutnom.
Visszahívtam Kathrint, és már csak egy gond volt, hogy honnan szerzek rá pénzt, mivel a vonatozás nem olcsó dolog. Igaz én voltam hülye, hogy nem vittem magammal elég pénzt.

El kezdtek telefonálgatni, hogy hogyan tudnának nekem pénzt küldeni, és amikor már úgy volt megvan a bank, amivel sikerülhet, visszahívtak, hogy mégsem megy. Daniel jön vonattal értem, csak jussak el a pályaudvarig.

Kimentem a buszhoz, a sofőr bejelentette, hogy ő ilyen hószakadásban nem hajlandó tovább menni, sajnálja...bumm, még egy csapás...megint eltörött a mécses.

Mellettem egy magyar pár mondta, hogy szálljunk taxiba, és közösen fizetünk.
A kocsiban elmeséltem kálváriám, persze megint csak sírva, ők meg vígasztaltak, nagyon kedvesek voltak, és fizetni se engedtek, biztos sajnáltak. Nagyon kedves volt tőlük, nagyon!!!!

Danielre még vártam 2 órát a pályaudvaron, mert a vonatok iszonyatos sokat késtek, volt amelyik 4 órát. Közben sz...rá fagytam, és majd' elaludtam.
AMikor hívott Daniel, hogy beért hol vagyok, és megláttam, a nyakába vetettem magam, és megint csak sírtam. Ő meg csak vígasztalgatott, nagyon kedves volt. Megvette nekem a jegyet Straulingig, és adott még készpénzt is minden eshetőségre, utánna elmentünk kivett nekem egy hotel szobát.
Ahol tudtam tusolni, meg elkezdtem egy filmet nézni, nehogy elaludjak, mert 4-kor indult a vonatom, de legalább melegen voltam.

A vonat pontos volt, mivel Dortmundból indult, vettem kávét meg szendvicset, és leültem olvasni. Aludni megintcsak nem mertem, nehogy valami gikszer legyen, és tovább megyek, vagy ilyesmi. Jól is tettem, mert ajtóhiba miatt át kellett szállni Frankfurtba, majd tovább Regensburgig, onnan pedig Straulingig. Ott egy taxiba szálltam, és kivitettem magam a kikőtőbe Petihez, délután 3-ra, ha jól emlékszem.

Úgy megörültem neki, hogy végre sínen vagyok, hogy be sem állt a szám, és mondtam én aztán biztos nem tudok aludni, olyan izgatott vagyok.
Mivel ki kellett vennie a pihenő időt, így én a felsőágyra másztam, hogy filmet nézek, hát talán 5 perc se telt el, és végig aludtam 7 órát. :)

Este fél 11-kor indulva másnap reggelre értünk Fehérvárra, ahol apával találkozva végre haza is jutottam.

Nem kívánom senkinek, borzasztó volt, életembe nem sírtam semmit, de tudom, hogy én voltam a hülye részben...mindegy, túl vagyok rajta, de még egyszer nem csinálám végig...

Otthon:
Nagyon jó volt otthon, mint mindig! Erről sokat nem írok, mert nagyon nincs mit. Családoztam, barátokkal voltam, Pumilláztam, rengeteget ettem... :)
Rossz volt visszajönni, de amikor ideértem már semmi gond nem volt...mint mindig.

A visszaút:

Anyuék kiraktam a reptéren, még volt időm a becsekkolásig, gyorsan zajlott leadtam a bőröndöm, és ugye ilyenkor még van másfél óra, míg a belső kapun át kell mennem.

Kimentem még nyugodtan elszívtam egy cigit, mászkálgattam, elvoltam. Mire beértem a belső kapuhoz vezető sor, már a bejáratot érte. Szóval sorba álltam, egy óra alatt oda is értem. Nagyon nem vizsgálódtak, mert rengeteg emberre kevés idő jutott. Majd'hogynem rohantam a beszállásra, erre bemondja a jegyszedő stewardes, hogy betegség miatt 10 embernek itt kell maradni, és ki az a 10 ember, aki ráér máskor is felszállni, nem ma. Ha nincs önként jelentkező, akkor az utolsó 10 marad itt.
Mindenki tátotta a száját, mert ilyenről még nem hallott senki. Az egyik utas mondta, h ugyanez volt a milánói gépnél is, ahol össze is verekedtek.
Még jó, hogy vettem Speedy bording kártyát (amivel elsőként szállhatok be), így első voltam aki bejutott. Az biztos, hogy ezentúl mindig fogok ilyet pluszba venni, és ajánlom mindenkinek!
Azt, hogy mi történt még a váróba nem tudom, de nem is akarom...

Még másfél órát ültünk a gépben, gondolom a váróban szortíroztak. Így izgulhattam elérem-e a vonatom. Leszállás simán ment, kivéve, hogy millió bőrönd volt ugyanolyan, mint az enyém (és ugye ilyen problémám már aladt), de jó bőröndöt hoztam el ezúttal. :)
Szerencsémre a buszt még épp elcsíptem, és az utolsó vonatom késett, így azt is. Rékát hívtam fel, hogy nézze meg nekem, hol kell átszállnom, és melyik vágányról indul a csatlakozásom. A családot éjjel nem akartam még ezzel zavarni, szerencsére Réka még nem aludt. Félő volt, hogy lekésem a csatlakozást a vonat késése miatt Herfordban. Megvettem a jegyem, szaladva minta egy idóta elcsíptem a csatlakozást és végre Osnabrückbe értem. Hazataxiztam, és éjjel fél 1-kor léptem be idén először a szobámba...
Komolyan mondom, ha van olyan, hogy Utazások Istene, az bizony baromira pikkelhet rám! :D

Újra itt:

Amikor hazaértem, az ajtómon várt egy nagy rózsaszín szalagra kötött levél, amiben Kathrin írta, hogy üdvözöl újra itthon, sajnálja, hogy nem tudott megvárni, és ne lepődjek meg, ha idegenek vannak a lakásba, majd elmeséli holnap. :)

Meglepő módon délben már fenn is voltam. :) Mentem át a családhoz, hogy üdvözölhessük egymást. Kathrin a nyakamba ugrott, Yaeli meg csak bújt, félt tőlem, pedig nyáron sikítozva rohant elém, 3 hét után.
De hamar megenyhült, és már le se vakarhattam magamról. :) Odaadtam az ajándékokat, ettünk, és beszélgettünk. Hazaért Noemi is Daniellel az oviból, velük is összeölelkeztünk, nagyon jól esett, hogy ennyire örülnek nekem!
A vendégekről kiderült, hogy szilveszterkor jött, vagyis pontosabban december 28.-án jött Daniela (Kathrin barátnője) a két kisfiával (Arthur 6 hónapos, Theodor 1,5 éves). A kicsi megbetegedett, így már aznap kórházba kellett vinni, és csak ma engedték ki. Theodorhoz jött az apukája Christian, így a lakás egy káosz volt, a pici meg betegen a kórházba az anyukájával. Megérkezett nagypapa is, mert Christiannak dolgoznia kellett, szóval tényleg egy átjáró ház volt itt. Nagyon vicces volt, hogy Yaeli folyton a papa után ment, és mondogatta, hogy nagypapa, nagypapa, aztán nem is az övé. :D
Ma kiengedték Arthurt, így holnap már utaznak is haza.
A gyerkőcökkel minden rendben, ugyanúgy imádnak már, mint mikor elmentem.
Suliból se hagytam ki sokat, sőt tegnap elég jó is voltam teszt írásnál. haha, a kis nagyképű, mi? :D
Szombaton Jennaval elmentünk ebédelni, ajándékot cserélni. Én kaptam tőle egy karácsonyi képeslapot, meg egy, azaz egy darab kekszet Ausztráliából. Hát ezen marha nagyot röhögtem, ő meg mentegetőzött, hogy hát bocs, de szét kellett osztania mindenki között, és hát nekem egy jutott. :D Bezzeg ő ott helyben benyomta a dobozos Pilóta kekszet. :D
Mesélte, hogy nagyon jó volt a szilveszter Amszterdamban, hogy mennyire jó, hogy ott aztán mindent szabad, csaj hogy annyira drága, hogy üzennie kell az anyukájának, küldjön pénzt.
Hétvégére Réka áthívott, mert egy kis baráti beszélgetős, iszogatós estét tartott, jött velem Jenna is. Utána átmentünk Alandoba, mert ingyenes volt a belépő. Nagyon klassz volt, mert 80-as évek zenéi voltak. Volt egy hatalmas kivetítő, ahol elkezdték játszani a Greas, Darty Dancing, Flashdance, stb. főcímzenéit. Mindenki próbált úgy táncolni, mint a filmben, meg énekelni. Nagyon vicces volt, jó éreztem magam nagyon. Csak szerintem még mindig nem voltam kipihenve teljesen, így 2-kor én haza is mentem.
Jennanak már csak 2 hete van hátra, nagyon fog hiányozni, lassan új barátokat kell szereznem, mert mind hazament már, csak Lisaval maradtunk ketten... Addig is, megyünk mindenhova, és állandóan együtt vagyunk, amitől gondolom a búcsúzkodás még rosszabb lesz...
Zárom is soraim, mert már ígyis túlléptem a limitet, amennyit írni szoktam...

Visszlát Magyarország, Helló Újra Osnabrück! :)