2010. július 14., szerda

Mette, vonatozás

Végre Osnabrückben!

Ha Daniellel megyünk valahova, az fix, hogy elkésünk. Így volt ez a vonat indulásakor is. Futottunk, ahogy csak bírtunk gyerekestül, bőröndöstül, csellóstul. :-) De elértük a vonatot, természetesen az utolsó pillanatba!
7 órás útnak indult, de csak több lett belőle, plusz még egy átszállással. Késtek a vonatok, így nem értük el a csatlakozást, de legalább nyugodtan vacsizhattunk Nürnbergben. 9 óra körül értünk Mettenbe, ahol a panzió volt. Nagyon kedves kis hely, tipikus bajor. Sajna nem csináltam róla képet. Metten egy kis falu, tele kedves emberekkel. Mindenki köszönt, szólt pár kedves szót Yaelihez, nagyon kedvesek voltak. Egy kolostor falu, ahol gyönyörű templom van, arról csináltam pár képet.
Megkóstoltunk egy bajor sört is, amit a kolostorban élő remeték kezdtek el gyártani.





Gyönyörű szép volt, és kellemes hűvös is, szóval sok időt bent voltunk. :-)
Sétáltunk a Duna parton, nagyon szép volt, sok hajót is láttunk.

Kathrin szinte egész nap próbált, este meg koncert, de szerencsére Ali is jött a gyerekekkel, szóval nem unatkoztunk.

A szálloda tulajdonos egy kedves fiatal házaspár volt, egy tündéri kisfiúval, Leonarddal, Yaeli sokat játszott vele is.

A haza út szintén 7 óra volt, dög melegben a vonaton. Próbáltam odafele, meg visszafele is fennmaradni, nem elaludni, hogy tudjam nézni a változó tájat, de mégsem sikerült.

Holnap is dolgozni kell, este pedig utazunk tovább. De jó hír, már az otthoni útra is pakolok, mert többet már nem jövök ide vissza augusztus végéig.

Hulla vagyok, vacsizok, oszt alszok, talán később futja egy jobb beszámolóra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése