2010. május 15., szombat

röviden

Nem rég értünk haza Kölnből. Háromnegyed 11-kor szálltunk le a vonatról, gyorsan taxiba be, irány haza. A taxi ajtót úgy kinyitottam (Volkswagen kisteherautó volt, tolós ajtóval), hogy kiugrott a sínből, és a sofőr tartotta, hogy le ne szakadjon. Csak bámultam meg mondogattam, hogy sajnálom, sajnálom, ő meg, hogy semmi baj, nyugi. Olyan fáradt voltam, hogy egyszerűen csak kitéptem az ajtót. Ja, persze most már nevetek rajta, de akkor nem nevettem. :-)
Az út kivételesen jó volt, a gyerekek eljátszottak, én meg olvastam. Volt net a vonaton, de 8 euro per óra kicsit húzós.
Az elmúlt két nap eseménytelenül zajlott. Reggel 9től este 10-ig dolgoztam pénteken, ma "csak" 6-ig. A gyerekek persze, hogy nyűgösek voltak az anyjuk nélkül, mást se csináltam, mint játszótér vissza hotel, park vissza hotel, ebéd, játszótér, vissza, vacsi, játék. A kicsi esténként folyton sírt, a nagyobbikat meg leültettem a youtube elé, elvolt. Rendeltem neki pizzát, a kicsi is evett belőle, beraktam a youtube-on az Emilly Erdbeert (otthon azt hiszem Eperke a mese neve), szóval mindent megkapott.
De iszonyat fárasztó volt. A másik két tagnak a gyerekeire az apukák vigyáztak. Szóval egész röhejesen nézhettünk ki, mikor vonoltunk. Eric (Margareta férje) ment Shellye-vel, Ali (Miriam férje) Ariffal és Carlaval, én Noemi és Yael. Mint egy óvoda. Ha bementünk egy étterembe kajálni, akkor úgy hagytuk el, hogy szerintem a pincérek hálát adtak az égnek, hogy végre megyünk, és takaríthatják a kaját még a plafonról is. :-)
Sajna Kölnből nem sokat láttam. Még szerencse, hogy a Dóm direkt a vasútállomás mellett van. A taxi sofőr ma mondta, hogy ez a legnagyobb egész Európában. Hát tényleg bazi nagy, és olyan koszos, de gyönyörű így is! Remélem megyünk még Kölnbe, szívesen felfedezném a várost. A Köln Arénába is elmennék, a Tévé toronyhoz is. Igaz láttam mindegyiket, de sajnos közelről nem. Átkeltünk a Rajnán is, hát nem szebb, mint a mi Dunánk.
Megyek aludni, mert iszonyatosan fáradt vagyok. Az előbb balzsammal mostam hajat. :-) Na, de persze utána samponnal is. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése