Berlinből Osnabrückbe

A bejegyzés elejét még Berliben írtam, miközben a kölykökkel voltam. Néha, nagyritkán, amikor elvoltak magukban, akkor papírt és tollat ragattam, és elkezdtem írni.

Szóval:

Újra Berlinből. Utazás túlélve, bár Y. nagyon fáradt volt, és K. nem akarta, hogy elaludjon a babakocsiban, így a következőképp alakult a majd’ 1 km-es út a megállótól a lakásig:
K. hátán cselló, elől a baby a kendőben, két kezét fogta a két gyerek. Én toltam a babakocsiban egy bőröndöt, az utazótáskám meg a vállamon átvetve. Természetese mivel Y. nem igazán akart gyalogolni, így kitaláltam, hogy játszuk a “sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk”-öt. Nagyon tetszett nekik, csak minden “csüccs”-nél ők tényleg leültek, így az út nagggggyon sokáig tartott...


A múlthét majdhogynem simán ment, igaz mostmár baby is velem van délelőttönként. Nagyon jó kis baba, nem sírós, és szinte folyton nevetgél. Amikor viszont elunja magát, akkor úgy Istenigazából rázendít, és jajj annak, aki a közelébe megy. :)

Mivel múltkor már mondtam nekik, hogy szerintem N. féltékeny, hogy a kicsikkel többet törődök, mint vele, így kitaláltam, hogy csinálok egy programot, ahová csak mi ketten megyünk majd el. Szóval elmentünk a Hopplába. Ez egy ilyen játszóház féleség, ahol egy szabály van, hogy a cipőnket levegyük. Felvettem a sportnacit, így csúszkáltunk 20 milliószor, ugráltunk órákig, majd jól bekajáltunk sültkrumpliból meg csirkefalatkákból. Komolyan mondom nagyon élveztem!

Hazafele a buszon pedig nem kellett jegyet venni, mert aznap adomány nap volt. Tehát aki akart vett jegyet, aki akart nem. Kérdem én, van-e ilyen Magyarországon? :)

Hazaérve lepasszoltam a kölyköt, és lefeküdtem kicsit olvasni, hogy kipihenjem magam estére, mivel D.-nek premierje volt, és K. ment megnézni. A két nagyobbik szerencsére hamar kidőlt, így csak a picurra volt gondom. Bevágtam a kendőbe, bementem az egyik sötét szobába, elénekeltem a teljes dal repeortárom altatódaloktól- a Tankcsapdán át- Adele-ig. :) Éééééééés verge elaludt. Na, addigra már majd’ leszakadt a hátam, mert a pici már több, mint 5 kg. De mivel nagyon unatkoztam, így nekiálltam a kölykök körmeit levágni. Tudom, tudom ez aztán az unalom űző program! :) Nem nekem lenne dolgom ezt csinálni, de mivel K.-nak vagy kedve, vagy ideje nincs ilyenekre, így gondoltam megcsinálom. Aztán úgy belelendültem, hogy elkezdtem a lábkörmeiket is vagdosni, addig, amíg N. meg nem rúgott álmában… :D Végeztem, aztán leültem a konyhában olvasgatni, müzlit enni. K. hazaért, és úgy belelendült a darab mesélésébe, hogy ott ültünk még egy darabig, mire leesett neki, hogy a gyereke még mindig rajtam alszik. Bocsánatot kért, hogy fenntartott, kihámoztam a picit, én meg leléptem verge aludni.

D. az utóbbi időben nagyon sokat dolgozik, szinte alig van itthon, állandóan próbál a színházban, koncertekre jár meghallgatni a potenciális zenekar tagokat, vagy ő karmesterkedik. Heti 3-4 alkalommal utazik másik városokba. Deeee…. Benyögi egyik nap, hogy mennnyit keres, azt hittem hátast dobok, de közben próbáltam nem tátani a számam. Csak annyit mondok, hogy négy nulla van a szám mögött, természetesen euróban értve….
Mi pedig útrakeltünk kedden ide Berlinbe. Amikor apuval vasárnap skypeoltam, el kezdtünk beszélgetni a vonatokról, es egészen addig le sem esett nekem, hogy mi a különbség a magyar es a német vasút között. Ég es Föld! Itt a két legnépszerűbb az IC (InterCity) es az ICE (InterCity Express). A második gyorsabb, es csak messzebb távokon, kevés megállóval utazik, eléri a majd’ 300 km/h-t.  Nem hiába csak 2 és fél óra Osnabrücktől Berlinig az út ( goggle.maps szerint 420 km). Legutóbb, amikor haza vonattal mentem, akkor RailJet-en is utaztam, ami nekem hűűű meg hááá volt. Aminél már csak egy jobb vonat volt, amivel Antwerpenbe utaztunk, de annak elfelejtettem a nevét.

A pályaudvarok között is hatalmas a különbség. A berlinit sosem unom meg, akárhányszor megyünk. Nagyon-nagyon klassz, talán csak az Amsterdami veheti fel vele még a versenyt.

Most azért jöttünk Berlinbe, mert nem találtak a meghallgatások alaklmával első hegedüst, így úgy döntöttek, hogy trióként folytatják tovább. A héten kb. Napi 8 órában nyomták. Délelőttönkénet a játszószobában voltunk, ebédeltünk, aztán ki a játszótérre. Őszintén szólva néha annnnnnnyira elegem volt belőlük…. Na szép, amikor ezt leírtam, pont az ölembe vettette magát Y. kitárt karokkal. :)
Amúgy az nagy segítség volt, hogy gyakran „rámmaradt“ házigazdánk két gyerkőce is. Arif 7 éves es Carla 2. Ez azért volt nekem jó, mert annyira tök jól elvoltak magukba, hogy nekem nagyjából csak a babyre volt gondom. Es csak néha-néha kellett őket szétszednem, amikor egymásnak estek egy-egy játékért.

A hazaútnál természetesen megint késett a vonatunk. Így ismét csak kajálással töltöttük az időt. A vonaton Y-val voltam wc-n, amikor találtam egy jegygyűrűt. Előrevittem az egyik kalauznak, aki bemondta a hangosbemondóba, és meg is lett a gazdája.

MIkor hazaértünk, és mentem le tusolni a fürdőszobámban egy hatalmas “meglepetés” fogadott:

ACHTUNG!!!ACHTUNG!!!!! CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!!

Szóval mentem tusolni, belépek, es megcsapott valami undorító édeskés bűz…. Es megláttam az egeret. Gyorsan rádobtam egy ott talált zacskót, es villámsebességgel lezuhanyoztam. Másnap mondtam D.-nek, hogy mi van, meg hogy légyszi pucolja már ki. Erre ma megyek le, hogy takarítsak, erre pont amikor a wc-be nyomtam a tisztítószert ugrottam egyet, lecsaptam a fedelét, es gyorsan megnyomtam a lehúzó gombot. Igen, ott volt a második egér. Pedig biztos voltam benne, hogy azért volt egész héten olyan büdös a fürdőben, mert az egér magaután húzta. :) Nos nem! Gyorsan feljöttem, mondom nekik mi van. Erre ők hátrahőkölnek: Lehúztad???? Komolyan???? Es mi van, ha eldugítja az egész házat???? Na erre speciel nem gondoltam, amikor ilyedtemben gyorsan lehúztam. Lecammogtam ismét, megnézni, hogy sikerrel jártam-e avagy ott találom-e még. Nem volt ott. Huhh serencsére, mert valahogy nem lett volna kedvem gumikesztyűben a wc-ben turkálni egy döglött egér után. K. bejelentette, hogy ez nem állapot, hogy én már a 3. egeret találom a fürdőben és kell vennünk azonnal egy szunyoghálót. Jelentem lassan 18 hónapja vagyok itt, ez idő alatt találtam én már póktól kezdve, meztelen csigán át mindent ott, szóval igen, kedves K. ez valóban nem állapot! pfff

N. elkezdett egy zenesulit, ahol Magyar a tanárbácsija. Ez nagyából annyit tesz, hogy ezentül nemcsak szerdán és csütörtökön vihetem táncra, hanem hogy hétfőn és pénteken is zenére. Vagyis ezúttal K. viszi zenére, amíg én a két picivel itthon maradok. A legnehezebb ebben az, hogy ébren tartsam délutánonként Y-t, mert ha elalszik is egy fél órára, akkor éjfél előtt nem fog elaludni. Most pénteken mondjuk bejeltette, hogy ő megy aludni, mert nagyon fáradt. Én a gofri sütés közepén voltam, szóval mondtam neki, menjen csak. Ránéztem 1 perc múlva, feküdt az ágyban betakarózva, de csak pislogott kifelé, én a “mobilját” nyomkodta. Na, gondoltam, ez el nem fog aludni, így hagytam, had fetrengjen. :)

Szerdán N. szülinapi buliba volt hivatalos. Felajánlottam, hogy majd én elkísérem. De jesszusom, én úgy kivagyok ezektől a német „háziasszonyoktól“, akiknek nincs más dolguk, mint hogy halmozzák a Gucci táskájaikat. Egyik sem dolgozik, csak magukkal kell foglalkozniuk egész nap. Nincs más programjuk, mint fodrászhoz es manikűröshöz járni, na meg vásárolni.
A kicskeresős ötletünket lenyúlták, majd a kincset egy bazinagy Louis Vuitton dobozba rejtették el. Csak néztem, es megfogadtam magamban, ha egy mini Louis Vuitton táska lesz benne, biz’ Isten lenyúlom a gyerektől, es az  1 eurós boltban veszek neki valami bizbazt helyette, mert neki úgy is mindegy. Erre természetesen csak kis mütyürke ajeszok voltak benne. De az egyik játék nagyon tetszett. Mindegyik kiscsaj kapott egy dobozkát, ragasztót meg kis színes köveket. Természetesen N-t ez 2 percre kötötte le, amit én már nagyon vártam, mert alig bírtam türtőztetni magam, hogy ki ne tépjem a kezei közül es én csinálhassam. Szóval szerencsére hamar megunta, így ritttyentettem egy tök jó kis dobozkát. :)

A héten feladtam egy csomagot haza. Voltam a postán, és akartam venni egy nagy dobozt. Nem volt. De mivel az ott dolgozó bácsi Magyar, és nagy rajongóm, így egy 10 perces raktárban kotorászás után hozott nekem egy hatalmas dobozt, méghozzá teljesen ingyen. Nos, én mindent megtettem, hogy minnél több cuccot belepaszíroztam: cipőket, csizmákat, ruhákat, könyveket, ajándékokat. De mindez össz-vissz így is csak 20 kg-ra sikeredett. Vagyis hogy pontos legyek 2850 g. Amikor vittem feladni (Y. a babakocsiban, a gurulódeszkán hátul meg a bazinagy dobozom) a plusz 850 g-ot ki kellett szedni, mert különben másik kategóriába esett volna, ami plusz 10 euro. Így kiszedtem gyorsan két pár cipőt. :)

A hétvégén megengedtem magamnak egy kis shoppongot, vettem egy pár bakancsot, pólót, meg végre egy bőröndöt. Amivel baromi nagy szerencsém volt, mert féláron sikerült beszereznem.
Nagyjából ennyi… Jövőhéten folyt. Köv…

http://www.youtube.com/watch?v=QBrlYtV60GA 

Eltűntem...

Eltűntem...hogy mi ennek az oka?
Igazán egyszerű, nem történik semmi említésre méltó.

Talán ott hagytam abba, hogy Berlin. Igen, szép volt, jó volt, mint mindig, de semmi extra.
Innaval (ahol laktam, Miriam anyukája, kb 70 éves) tök jól elvoltunk. Minden este sörözgettünk, régi filmeket néztünk. Amikor is bejelentettem, hogy én még sosem láttam a Van aki forrón szereti-t, akkor azonnyomban elkezdte a fekete-fehér film művelésemet. Igazán lelkes volt, és nem akartam letörni, így belementem. Mondanom se kell, hogy meg van az új kedvenc filmem, és azt hiszem nem sikerült olyan rosszul a művelésem.

Sokat dolgoztam, volt, hogy 10 órát egy nap. Ráadásul 9 naon keresztül szabi nélkül. Sebaj, már túl vagyunk rajta.

Itthon is ment minden a maga útján. Apuka leruccant Münchenbe egy fél hétre. Valami zenei díjra kellett meghallgatni a jelölteket, majd kiválasztani, hogy ki fogja megnyerni. Ez azért elég menő, nem? :)
Meglátogatta Julia (ha még emlékeztek, Julia és Leo laktak a berlini lakásban, csak mivel egy jó állást kapott Münchenben, így odaköltöztek) apukáját is, akinek valamilyen gyógyíthatatlan rákja van, és sajnos már csak hetei hátra. Ezalkalomból mondta is D., hogy sajnos valószínűleg nemsokára Münchenbe kell utaznunk családostól...

Megjött a héten David is, apuka öccse Grazból. Őt nem igazán ismerem, hisz amikor Párizsban voltunk a nagyszülőknél, akkor csak 1 napot voltunk ott egyidőben. Kedves pasi, nagyjából ugyanolyan, mint D, csak talán kicsit nagyobb az orra. Amit nem gondoltam volna, hogy lehetséges..... :)

Hogy mi van a kölykökkel? Nagyon semmi. Nuri babyvel voltak tegnap dokinál, és leesett az álluk, hogy a 3 hónapos gyerek mennyit nyom. Na ugyan, ez mekkora hülyeség már, amikor kérve-kéretlen nyomja anyuka a szájába a "kaját". Nem csodálkozom, hogy ekkora már. Szegény gyerek, mg pihenni sincs ideje két kajálás között. De engem az borzaszt inkább a legjobban el, vagyis az elején volt ez, most már megszoktam, hogy anyuka cickóit nézegethetem egész nap.
Mert ugye ha ebédelünk, vagy vacsizunk, akkor azt közösen tegyük, N.-nak is enni kell, velünk együtt az asztalnál. De mondom, már nagyon jól kezelem, hogy ha eszünk, akkor én a tányéromból feljebb nem látok.
Értem én, hogy "egy család vagyunk", de szerintem a saját anyukámat nem láttam ennyit pucérkodni, mint K.-t. De őt úgy veszem észre nem zavarja, még meg is áll előtte simán ruha nélkül, közbeszól, hogy "Entschuldigung Dóri", majd mit sem törödve ezzel mondja tovább amibe belekezdett. Az rendben van, hogy ezt pozitívumként kéne felfognom, hogy benn vagyok a bizalmi körben, de sajnos nem látom annak...

A másik kiborító szokása teljesen új. Bejelentettem, hogy akkor december 15.-én elhagyom őket, repjegyet is megvettem. El is kezdték keresni az új au pairt. Csakis angol nyelvű országból keresnek, hogy a gyerekkel majd csak angolul beszéljen. Én ezt baromi önző dolognak találom, hisz ez a program nem erről szól. Ez arról szól, hogy az au pair megtanulja az adott ország nyelvét, megismerje kultúráját, stb... Mindegy, gondolom úgy sem mennének sokra a németükkel...

 De ami ebben baromira idegesít, az az, hogy másról se beszél, csak hogy melyik lány honnan, mit írt, hogy néz ki, milyen fantasztikus tulajdonságokkal rendelkezik, nem dohányzik! (ezt többször is kiemeli), stb.

Komolyan annnnnyira idegesít, hogy állandóan erről beszél, hogy egyszer kiakadtam, és mondtam nekik épp egy családi kajálásnál, hogy én ezt nem akarom hallgatni, mert ők az én kölykeim már 1,5 éve, és nem akarom tovább adni senkinek. És kb ezután úgy kezdtek el viselkedni, mintha elvárnák, hogy féltékeny legyek, és ne menjek el, és mintha ez az egész duma, amit állandóan nyomtak azért lenne, hogy kiboruljak, és bejelentsem, hogy nem megyek sehova.... Lelkiterror a javából! Nem semmi, mi?!

Dehogy rákontrázzak, elkezdtem nekik én is mesélgetni, hogy milyen családoktól kaptam levelet, hogy szívesen látnának.... hahaha Természetesen nem tetszett nekik, mindegyikre mondtak valamit, hogy az miért ne lenne jó. Állandóan azzal jönnek, hogy Bécs (mert oda szeretnék menni) mennyire barátságtalan, drága, stb... Azt még nem tudják, hogy ezzel nálam az ég világon semmit sem érnek el, hiába is próbálkoznak...

A héten sok volt már belőlük... Ilyenkor jutok el mindig arra a pontra, hogy igen, nagyon jól döntöttem, amikor a költözés mellett döntöttem. Nem volt egyszerű döntés, de jól választottam úgy érzem.

És nem fogjátok elhinni, de nekiálltam most pénteken a szelektálásnak. Tudom hol van még december... de úgy éreztem, hogy nincs korán elkezdeni. A ruháimat már beleraktam egy nagy IKEA-s szatyorba, a cipőimet szintén (Ilyenkor jövök rá, hogy jesssszus, de mennyi cipőm van. Ráadásul megint vettem 2-t.) külön szatyorba, a harmadikba pedig a könyveimet, CD-ket, meg kisebb vackokat. Még így is rengeteg van, de ezeket, amint lesz elég zsém már küldöm is haza. Hála a DHL-nek ( ez a reklám helye :) egy 31 kg-os csomagot 40 €-ért haza tudok küldeni. Csak az a baj, hogy én ez alatt a 1,5 év alatt igen sok 31 kg-ot felhalmoztam... De akkor sem vagyok hajlandó kidobálni a cuccaimat. Még ha rámegy  2 havi fizetésem, akkor is hazaküldök mindent.

De inkább a lényeg: december 15.-én délelütt 11:15-kor szállok le! yuhiiiiiyuhiiiiiyuhiiiii

Szép hetet!
http://www.youtube.com/watch?v=BVxT_c5S5xg
.

Fárasztó hét, de túlélve

Na jó, az előző blogom tényleg baromi unalmasra sikerült. Ez van...unalmas lettem, meg hát sosem történik velem semmi....
Na az van, hogy újra újra Berlin, és megint csak új helyen lakunk. Tisztára én is már ilyen művészlélek leszek... :) Miriaméknál (K. quartettjének brácsistájánál) alszanak.
Vagyis én egy emelettel feljebb az anyukájánál, Hál' Istennek, aki baromira jó fej!!!
Úgy kezdte: Na ez egy dohányzó lakás, gyere a konyhába, főzök egy kávét és elszívunk egy cigit! Haha, gondoltam magamban, mikor visszaemlékeztem K. képére, ahogy előadta mennyire sajnálja, de nekem külön lakásban kell aludnom… Erre csak ennyit mondok: KÖSZÖNÖM!!!

Na, de vissza a hétre:

Kib*szott egy fárasztó héten vagyok túl! Arról szólt az egész majdhogynem, hogy N.-nek szülinapi bulija lesz. Mivel ilyet még sose tartottak, így majdhogynem szabad kezet kaptam. Amit az elején még élveztem is, de aztán amikor minden bizbasz kérdéssel hozzám fordult K., pl. milyen színű legyen a szalvéta?, Na akkor már baromira elegem volt, és ez a kérdés még csak szerdán hangzott el.

Kedden Maria Alejandra elhívott szalszázni. Naná, hogy mentem. Jött Csikó is. Fogalmam sincs, hogy kell leírni a nevét. De amikor mondtam neki, hogy lovacskát jelent a neve, megkért, hogy többet ne nevezzem így. Hahahaha :)


Na a szalszázásból a nagy melegben annyi lett, hogy benyomtunk egy fagyit, leültünk az utcán és éjfélig dumáltunk. Majd egy pacsival elbúcsúztam a “TöbbémárnemhívhatszCsikónaktól”, mert ő költözik vissza Üzbegisztánba. Na abban biztos vagyok, hogy őt a büdös életben nem látom többet, és egy percig se fogom bánni, bár jófej gyerek.

Én, Maria Alejandra és a "TöbbénehívjCsíkónak":
 

Szerdán mentünk balettra. Én, az okos Dóri, kitaláltam, hogy mennyenek csak előre, én majd megek a bicómmal, és akkor a REWE-ben (Osnabrückben a legnagyobb supermarket) többet tudunk bevásárolni, és azt az én kis Piroskámmal (igen ám, ez a becses neve) könnyebben hazateleportálom. Oké, ez volt csak a beetetős duma, mert végülis csak nem akartam egész végig 1 km/h –val baktatni. Szóval megvettünk mindent, többet mint kellene. Mert kérdem én: Minek egy szülinapi bulira 200 millió lufi? Na, és ki fogja azokat felfújni? Na ki? Hát én természetesen! :)

K. kitalálta, hogy jó lenne, ha hívnék segítséget, mert már hogy fogunk 9 gyerekkel, plusz Nurival elbánni. Először szóltam Maria Alejandrának, sajna ő nem tudott jönni. Így utánna Stephynek. Ő ráért, és örült, mint majom a farkának, hogy plusz lóvéhoz jut. Mint minden au pairnek a plusz babysitting nagyon nagy úr! Így aznap csütörtök délután találkoztunk a Mekiben, meghívtam egy vanílialötyire, mert szülinapja volt, és mivel elújságolta, hogy mekkora leárazás van az L&T-ben (amiról fogalmam sincs miért nem tudtam), így gyors kitérőt tettünk körülnézni. Természetesen beújítottam a Hilfiger kollekciómba egy újabb darabot, hisz utánam kiabált, hogy ott ne merjem hagyni. J Majd a lakásunk felé vettük az irányt. Bemutattam őket újra egymásnak, mert már találkoztak, de hát biztos ami biztos.

A csütörtök már mégjobban a bulitól volt hangos, plusz mégegyszer elmentünk bevásárolni. Mert kitaláltam, hogy rejtsünk el egy kincsesládát, meg pár feladatot, ami segítségével eljutnak a kincshez. Nos hát kincsesláda, meg kincs kereső útra mentünk. Én mondtam K.-nak, hogy menjünk a KIK-be, mert ott minden kis vacakot olcsón meg lehet venni. Csodák-csodája beleegyezett. Bár mondjuk nem értem mit akarok nekik spórolni, amikor nem kell! Na mindegy, vettünk egy csomó kis ajándékot. A lányoknak ( 7 csaj jön) egy-egy kis retikült, amiben matricák, hajcsatok, meg egy állatfigurás mini tusfürdő van. A fiúknak ( 2 ) egy Verdás dobozkát, matricával, vices zoknival meg egy jojóval. De akkor jött még a legnehezebb: Hol fogunk ládát találni? Hát találtunk egyet, egy baromi jót. Ilyen retro stílusú jaókoffer féleség, régi újságpapír a mintája, ami a régi Párizst az Eiffel-toronnyal ábrázolja. És N.-nek az Eiffel-torony a mindene. Amikor ezek Párizsban vannak, akkor minden nap el kell őt oda vinni. :)

Hát tök büszkék voltunk magunkra, hogy mindent megcsináltunk. Hazaértünk, mikor drága K. kitalálta, hogy süssek már egy próbatortát…grrrrr
Sütöttem. Végül beláttam igaza van, mert utána kisebb változtatással a pénteki bulira olyan málnatorát rittyentettem, hogy mindenki csak hűűűűű meg hááááá-zott. Naugye! :)
Aztán elérkezett a péntek. Egész délelőtt bútorhuzogatás, készülődés, a 200 millió lufi felfújása. Na nem, nem a számmal fújtam, hanem a matracpumpával! :)

Gyorsan kicsíptük magunkat, és vártuk a vendégeket. Stephy is megérkezett. Majd szép lassan a kölkök. Na de jesssus, hogy azok nekem ott mit le nem rendeztek…
Voltak nekik játékok, nagy zabálás, meg a kincskeresés. Tök büszke voltam magamra az ötlet miatt, meg persze a torta miatt is. Erre mikor megtalálták a kincsesládát benyögi az egyik: na akkor keressünk mégegyet….pfffff
Mindegy, örültem, hogy vége van, és verge elhúzott mindenki. Volt egy kissrác David, akinek amikor adtam a tortát azt mondja magyarul, hogy köszönöm. Képzeljetek el egy kis arany színű, göndör fürtös mini emberkét, annnyira édi volt. Búcsúzáskor meg azt mondta, hogy Viszont látásra. Kiderült az apukája Kolozsvárról jött, és pár szót tud magyarul, és tudták, hogy én magyar vagyok, így gyakoroltak a buli előtt egy kicsit. Na, így aznapra is volt valami pozitívum!

Gyertya elfújás és a naugye tortám:
 

 
Stephy Lillyvel és Yaellel:

Én Nuri babyvel:

K. kifizette Stephyt, én meg mosolyt kaptam. Nem lényeg, hogy aznap 13 órát dolgoztam.
Másnap mentem (inkább vánszorotam) a reggeli kávémért, amikor azt mondja. Tudod Dóri, este elgondolkoztam, hogy mennyire igazságtalan voltam, hogy neked nem adtam semmit, amikor egész nap dolgoztál. Én meg persze, mert ilyen esetlben persze annnnnyira jó fej vagyok, mondtam, hogy áááá dehogy nekem is vicces volt. Bezzeg azt nem tettem hozzá, hogy tegnap hogy elszídtam magamban, hogy nekem csak mosoly jutott… Na mindegy ez így függőben maradt, meglátjuk az elsejei fizetésemen látható lesz-e valami változás avagy sem...

Az utazás ezalkalommal simán ment. K.-nak jutottak a kölykök meg a cselló, nekem a babakocsi meg a bőröndök. Hamar elment az idő, végülis csak 3 óra. Kajáltunk egyet a vonaton, átszálltunk, amjd elbagtattunk ide.

Most várom, hogy mikor kajálunk, aztán elrakom magam holnapra, hisz kezdődik egy olyan hét, hogy ajjjajjjjj….

Szép hetet nektek, szebbet mint ami rám vár!