Balf*szságaim csúcspontja

A múlthetem volt életem csúcspontja… már ami a balfaszságokat illeti…

Mert ilyen még nem volt, hogy dominóban ennyi mindent elszúrtam volna…

Ráadásul N.-nak 2 hetes szünete volt, így még ő is rámszakadt.

Igazából a történet egy 2 héttel ezelőtti szombaton kezdődött…

Pedikűröztem, és új pengét raktam a “bőrlehúzómba” (fogalmam sincs, hogy mi ennek a neve). Túl erősen húztam végig a pengét a sarkamon, amikor is, sikerült egy darabot kivágni a lábamból. Először nem is igazán éreztem, csak mikor láttam, hogy vöröspöttyös lett a szőnyeg, és elkezdtem érezni, hogy szúrja valami a sarkam. Gyorsan betekertem a törcsimbe, majd ki, mert nehogymár összevérezzem. Papírzsepiket tartottam a lábamhoz, lefeküdtem a padlóra, majd égnek emeltem, amíg elállt a vérzés, és már nem lüktetett annyira.

Feltápászkodtam, majd lecammogtam a családhoz. K. meglátott: “Jajj, már megint összevagdaltad magad?” És már ment is a fürdőbe a fertőtlenítőért. Ismer, na! :) Ugyanis ez már megtörtént egyszer, amikor szintén pengecsere volt soron.

Összeszedtem pár takarítószert, feljöttem a szobámba, és elkezdtem kisikálni a vért a szőnyegből. Nem volt egyszerű, de úgy ahogy kijött. Ráadásul mondanom se kell, hogy nem folytattam a pedikűrt, és a sarkam még mindig olyan, mint egy rinocérosz talpa. :)

Tehát végigsántikáltam a hetet.

Hétfőn hívott Stephy, hogy találkozzunk már, mert szerdán utazik vissza Peruba, és van egy meglepetése számomra. 5-re beszéltük meg a randit a Douglas előtt. Késett, szokás szerint nem is ő lenne, de legalább addig bementem a DM-be venni ezt-azt (főként jó sok sebtapaszt).
MIkor odaért, mondja, hogy akkor menjünk be. Én meg néztem rá nagy bambán, hogy a Douglasba? Ugyanis ott még nem sokat jártam, mivel az au pair pénztárcát nem erre az üzlethez találták ki. Kiderült, hogy múlthéten küldött neki az apja pénzt, és ő abból bevásárolt magának egy-két MAC cuccot, amihez kapott egy ajándék sminket. Na, ezt ajándékozta nekem. Jött is elénk a csaj nagy kedvesen, kérdezte mit szeretnénk inni. Én a kávét választottam. Mondta, hogy amíg hozza, válasszak magamnak termékeket, amit szeretnék. Összeszedtem párat, és beültem a forgós bőrszékbe. MIkor visszajött a kávéval elkezdtük kitárgyalni, hogy szerinte mik állnak jól nekem, és hogy mit hogyan tanácsol a sminkelésnél, közben el is kezdte. Nagyon sok klassz tanácsot adott, plusz egy ingyen sminket is. Ami igazából – később kiderült – annyit tesz, hogy ha magammal viszek valakit a sminkre, akkor kapok egy ingyen MAC sminkcuccot. Stephy egy szemfestéket kapott (25 €), szóval mindenképpen viszek majd valakit, mert olyan bizony nehogy már nekem le legyen! :)
Után aelugrottunk még a Mekibe kajálni, majd egyáltalán nem könnyesbúcsút vettünk egymástól! :)

Keddre kaptam jegyet D-től a Sevillai borbélyra. Igazából a Don Giovannit akartam megnézni, de helyette ezt kaptam. Láttam már egyszer, de hát színházba járni ki nem szeret, így természetesen elmentem. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az egyetlen cipő amit fel tudtam venni az a szürke bakancsom volt. Tehát ha magassarkút nem sikerült, akkor a bakancshoz sem vehettem estélyit. K. szerint nem gáz, mert ahogy ő mondta a bakancsom cooool. J Így elfogadtam, hogy én leszek a leggázosabb a csillogó cipős-fodráskonytyos-bársonyrucis madameok között. J Hogy némiképp konpenzáljam a kinézetem, a színházhoz érve még jobban sántítani kezdtem (na nem mintha alabból nem sántítottam volna eléggé, hisz a 2 perces utat vagy 12 perc alatt tudtam le), hátha levágják, hogy nem jókedvemben öltöztem ennyire alul. 7-re kellett odaérnem, elhozni a jegyem, de mivel eléggé elszámítottam az utam, így pár perccel az iroda zárása után érkeztem. Szerencsére csak be kellett dobnom D. vezetéknevét, és már kaptam is a jegyem. A hatalom….hahaha

Sajna más szereposztás volt, mint a múltkor, így imádott színészem Marco aznap nem játszott. Pedig hogy szeretem nézegetni… A kedvenc részem az eleje volt: A zenekar elkezd játszani a zenekari árokba, amikor két öltönyös olasz maffiozó bejön, és lelövi a karmestert. Kivonszolják a hullát, majd behívják, és bemuttják a fehér frakkba öltözött D.-t, mint új karmestert. Ő elveszi a hullától a karmesteri pálcát, látványosan letörli róla a vért egy fehér zsepibe, majd lemászik ő is az árokba. Itt félig-meddig hangosan felröhögtem, mert elképzeltem, mi lenne, ha egyszer leszánkázna… :D

Balfaszságom sorozata szerdán folytatódott:
Miközben épp főztem, es nyúltam a felpolcon lévő tálért, egy másik hatalmas fehér polcelán tál megcsúszott, es ahogy lefelé repült, magával rántotta az olivaolajas üveget is. Mindkettő ripityára törött, ráadásul nagy örömre szóljon, hogy nem a majdnem üres üveget sikerült letarolnom, hanem a még ki nem bontott tele üveget. Összeszedegettem a darabokat, 3 tekercs papírtörlőt elhasználtam az olajhoz, nekiestem porszívóval, majd még fel is mostam. Ez így mindez csekély 1 órámba került. Letakartam még mindent újságpapírral, mert gondoltam később úgyis jön a takarítónő, es addig is nem árt, ha nem visszük szét a motyót a lakásba.  Behívtam őket, hogy akkor mostmár ehetünk, erre drága Y. nem hazudtolva meg önmagát az első lépés után akkor taknyált, miközben felmászott a lépcsőra, hogy D. rögtön kijelentette: ez nem mehet tovább a gyerekek nem ülhetnek az asztalhoz. Behozott egy gyerekasztalt (ami amúgy ragadt a gyurmától), es két kis széket, hogy majd akkor ott esznek, az legalább közelebb van a földhöz. Szerintem ez egy tök jó ötlet volt, mert így legalább nem kell attól tartanom, hogy félig megrágcsált, amjd a tányéromba köpött cuccokat találok, esetleg, hogy a szépen egymáshoz illesztett legjobb falatkáimat valaki elcsórja. Nagy boldogságomban, Nurival a kezemben felálltam, hogy akkor segítek a gyerekasztalnál, amikor úgy belgabalyodtam a porszívóba, hogy ha K. nem fog meg magam alá lapítom a babyt. Ekkor mondták, jobb ha én ma leülök es nem csinálok semmit…

Szóval tényleg extra béna voltam.

Szombaton megígértem nekik, hogy elmegyünk közösen a piacra. Ők mennek minden hétvégén. Én is mennék szívesen, de az amit ott mindig levágnak már nem olyan szívesen veszem. A következőt kell elképzelni: Millió lakókocsiféleség tele minden jóval. Majdnem mindehol megállunk valamit venni, közben iszunk-eszünk az ingyen kajákból, a kölykök üvöltenek, hogy “én ezt akarom most azonnal”, stb… a fejem majd felrobban, de mosolygok, és nem érdekel hogy az emberek bámulnak, hogy milyen neveletlenek ezek a kölykök… Mindegy túléltem, mert jól bekajáltam (az olivabogyós meg a sajtos stand a kedvencem), sokat nevettem K-val, és végülis élveztem ám egy icipicit. :) 
Már megkezdődött a tökszezon is, rengeteget láttunk, íme egy kép amit ott csináltam:

Ezen a héten nem történt semi. De azt mondanom sem kell, hogy nagyon várom a jövöhetet, hogy végre N. oviba menjen, mert már unom, de nagyon unom a hisztieit. De olyan könnyen nem szabadulok ám, mert kitalálta, hogy a keddi „laterne“ (világító kis lámpás) barkácsolásra velem akar menni, mert „ te sokkal szebbet csinálsz, mint anyu“…. Nem tudom, hogy ezt most dícséretnek vegym, vagy inkább kínzásnak…

Na, nem félreérteni, szeretem én ezt a kölyköt is, csak nála mindig kénytelen vagyok egy védőfalat felállítani a hisztik ellen, de legfőképpen a fülemet befogni, a hangja ellen, ami olyan frekvenciákat ér el, amit ember nem foghat fel. :)

De pénteken rendes voltam, mert sütöttünk egy tortát közösen. Majd nekiálltam a tortás könyvet lefordítani nekik németre, mert azt még ha jól emlékszem karácsonyra küldte anyu, es az a kedvenc könyvük, K.nak is.

Jövőhéten folyt.köv.